Perdócmajor történetét a kicsi unokáimnak így mesélném el: Blanka, Andris, Vince figyeljetek! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesebeli vasúti megállóhely, ahol az ükmamátok és a dédmamátok élt. Mesélek Nektek erről a helyről.
A felnőtteknek pedig így mondanám el: Csatlakozva a somogyivasutak.hu oldalon, „Egy horvát falu magyar vasútállomása – Gola” cikkben foglaltakhoz, szeretném bemutatni – a tényekből kiindulva – a szomszéd településrész, Perdócmajor vasúti megállóhelyének a történetét.
Berzence
Perdócmajor településrész jelenleg Berzence község belterületi része. Berzence Magyarország Dél-dunántúli régiójában, Somogy megyében, a csurgói járásban van.
Berzencének jelenleg csak belterületi része van, azonban korábban a külterületéhez tartozott települési kisrészként Perdócmajor körzetében: Lankóci út, Lankóc (15 ház), Bőr-híd, Dobai-főd, Rossz-telek, Perdóci-temető, Perdóc Festetics-major, Festetics-kastély, Lá-rét, Csikójárás, Kapitány-sarok, vasúti őrház, Fekete-cser4)


Berzence népessége az 1870-es évektől folyamatosan növekedett az 1940-es évek közepéig, majd a tendencia megfordult, részben a mezőgazdasági foglalkoztatottak számának csökkenése, részben a környező városok elszívó hatása következtében. Ez a tendencia az 1990-es rendszerváltás után is megmaradt, napjainkban változóan, de újra lassan csökken a lakosság száma. Berzence lakossága 2025. január 1-én 2443 fő, 2026. január 1-én 2369 fő volt.
Berzence nevének jelentése: „Valamely víznek tulajdonságát jelöli meg a szláv eredetű szó: brzo = sebes. Előfordul országunkban ilyen alakokban: Berzava, Berza, Berzevice, Barsberzence, Borgóberzence, Garamberzence, Ipolyberzence, Berzence, Börzönce. Hasonló jelentése van: Bisztrica, Beszterce, Beszter, Bisztru változatban is.”[1]
A régészeti adatok nyomán megállapították, hogy Berzence Somogy megyei őstelep, vaskori lelőhely, a tanulmányok Berzencét a Dráva folyó szélén tömörülő őskori telepek között sorolják fel.[2]
A település első okleveles említése a Pannonhalmi Főapátság egy 1228-as tizedjegyzékben Burzence, Birzence alakban fordul elő.[3]1230. július 8-án Egyed, pápai követ a somogyi tizedek tárgyában fennforgó perben hozott ítéletet a szentmártoni apátság és a veszprémi káptalan között, melyben az alábbi részlet szerepel:„In villa Birzence sunt LX mansiones” (Birzence községben 60 kúria található).[4]
1241-ben a tatárjárás eléri a települést, a zákányi átkelőn a tatárok a horvát területekre is átkeltek.
Az 1251-es, az 1261-es, az 1472-es, az 1568-as és az 1639-es tizedjegyzékben a zalavári apátság lajstromában szerepel a település.
Az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben a község mai területéhez tartozó Lankócpusztával említik.
1377-től a Pécz nembeli Lóránt birtoka, akinek utódai berzenczey Lóránfiaknak nevezték magukat. Vára is ebben az évben épül.
1444-től I. Ulászló király a kisbazini gróf, György özvegyének földjének birtokba adását rendeli el, melynek ellentmondva a birtoktest a Lórántfiaknál marad.
1468-tól a szenterzsébeti Forster György birtoka, aki Somogy megye alispánja volt, ő építette a berzencei kastélyt. 1474-ben Forster vásártartási jogot kért Berzence részére Mátyás királytól, melyet meg is kapott évi négy alkalomra.
1481-ben Berzence vára „Castellum”, 1485-ban „Castrum” elnevezés alatt szerepel.
1490-ben Berzence a Lórántffy, a Berzenczey, majd a Szenterzsébeti Forster család birtoka. Ugyancsak 1490-ben Keresztelő Szent János tiszteletére elnevezett egyházat említik.
A kezdődő török beavatkozás miatt sok ütközet és portyázás zajlott a környéken. A mohácsi csata után a török hódoltság korszaka következik, ennek idején földrajzi fekvése miatt várának megnövekedett a szerepe. 1532-ben várát a szultán rövid ostrom után elfoglalta, de még abban az évben vissza is hódították a berzenceiek, majd 1556 előtt ismét a töröké, tíz évvel később pedig újra a magyarok kezén találjuk a települést.
1550-ben Zalai Kelemen a helység földesura.
Az 1568-69. évi török zsoldlajstrom szerint a megszálló őrség 379 fő volt, 1571-ig járási székhely /nahié/ a szigetvári szandzsákban, később a település a görösgali nahiéhoz tartozott. 1586-ban, 1596-ban és 1598-ban a kanizsai végváriak ostromolták, de a segesdi törökök elűzték őket. 1594-ben rövid időre Zrínyi György foglalta vissza a várat. Berzence a közepes török várak közé tartozott. 1619-ben 349 főnyi őrségéről, 12 főnyi tisztviselőjéről, mecsetjéről és annak főpapjáról van tudomásunk.
A téli hadjárat során 1664. január 21-én a vár falai alatt találkozott a téli hadjárat megkezdése előtt Gróf Zrínyi Miklós, Hohenlohe tábornok, Batthyányi és gróf Eszterházy serege, számuk összesen 26 ezer főre tehető. 1664. január 21-én Zrínyi Miklós a várat megostromolta, a következő nap a törökök szabad elvonulást kérve átadták a várat. Zrínyi február 10-e táján megerősítette a várat, és őrséget rendelt ide Kis Farkas kapitány parancsnoksága alatt. Berzence augusztus derekán újból a töröké lett. Végül csak Kanizsa felszabadulása után, 1690-ben, az őrség elvonulásával lett szabad Berzence. Várát I. Lipót parancsára 1701-ben rombolták le.
1701-től a Szalay- és gróf Niczky család birtoka volt. Niczky Kristóf 1758-ban kapta meg ismét az országos vásártartási jogot (Fekete-vasárnap, Szent Antal, Szent Lőrinc és aprószentek ünnepén). Fia, György a vásárok fontossága, a mezőváros fellendítése érdekében 1758. április 10-én heti két alkalomra szerezte meg a vásárjogot, mely ritka volt a környéken.
A katolikusok a török kiűzése után a zágrábi, majd 1777-től a veszprémi egyházmegyéhez tartoztak. 1760ꟷ67 között gróf Hiczky György barokk stílusú templomot épített, melynek oltárképeit id. Dorfmeister István készítette.
A XVIII. század végén Berzencét mezővárosként említi Vályi, ahol horvátok és magyarok laknak. A templom a dombon állt, előtte pedig: „(…) gr. Hiczky uraságnak kastélya és az utasok számokra épített nagy vendégfogadója. Halastó is vagyon itten, mely elegendő vizet szolgáltat malmára. Hajdan vára is volt (…) ma már alig látszanak falai is, annyira elomladozott.
Az 1715-os országos összeírás szerint az adózók száma 20 fő, valamennyien jobbágyok voltak. A község lakossága becslés alapján 300ꟷ500 között volt. 1730-tól ismert római katolikus iskolája. 1789-ben a település nem rendelkezett iskolaépülettel, a tanító 12 gyerekkel foglalkozott. Az 1784/85-ös népszámláláskor 1641 fő volt a lakosság, az 1828. évi országos összeírás szerint az adózók száma 551 fő volt, ebből jobbágygazda 200 fő.[2]
Gróf Festetics László 1820. szeptember 22-én 1 millió Ft-ért megvette Berzence várának maradványait és mezővárosát gróf Niczky Jánostól, és a Festetics család volt a földesúr egészen 1944-ig.
Az 1848-as jobbágyfelszabadításkor 133 jobbágy, 10 zsellér és 1 házatlan zsellér élt a faluban, valamint 101 jobbágytelek és 28 zsellértelek volt a község területén. Az úrbéri birtokrendezést 1863-ban peres úton kezdték meg gróf Festeticcsel, és 1868-ban hajtották végre.

1850-ben 1987 lakossal a csurgói járáshoz tartozott. Fényes Elek szerint ekkor a községnek magyar-horvát volt a lakossága. Nevezetességei közé postaállomása, vízimalma és halastava tartozott. A község pecsétje 1854-től templomtorony, kereszttel a csúcson, előtte három lépcső. Csorba József szerint 1857-ben pusztáival együtt /Cséri, Kis-Vecsenye, Gerenda és Tüskevár/ a lakossága 1931 fő volt. 1867-től van állandó iskola van a településen. 1870-ben 331 házzal és 2686 lakosával a marcali járáshoz tartozott Berzence, majd 1872-ben ismét a csurgói járás nagyközsége, melyhez közigazgatásilag Udvarhely is tartozott. 1888-ban nagy tűzvész volt a településen, melynek hatására önkéntes tűzoltóság létesült. 1896. június 11.-én nagy millenniumi ünnepséget tartottak a településen. 1910-ben 512 háza és 3827 fő lakosa volt a településnek, és a Nagykanizsa – Gyékényes – Barcs vasútvonal érintette.
1920-ban 4093, 1941-ben pedig 4185 fő volt Berzence lakossága. 1925-ben a község 9445 kataszteri hold területéből Festetics Tasziló birtoka 3522 hold volt. 1935-ben az 1 holdnál kisebb szántóföld nélküli gazdaságok száma 72 darab, a szántófölddel is rendelkezőké pedig 183 darab. 1ꟷ5 hold nagyságú birtokkal 518 fő, míg az 5ꟷ10 hold földdel rendelkezők száma 232 fő volt. Ekkor Berzencén 3 malomtulajdonos, 10 kocsmáros mellett 16 kereskedőt és 10 iparosmestert találunk.
Berzence a II. világháborúban a négyhónapos háborús cselekmények után, 1945. március 31-én szabadult fel.
1956-ban négy halálos áldozattal járó megtorlás volt Berzencén. A berzencei sortűz emlékműve napjainkban a központi parkban, a Szabadság téren található.
Az 1982-es év fordulópontot jelentett a község életében, ekkor nyílott meg a Berzence – Góla közötti közúti határátkelőhely. Ez az időpont jelentette egyúttal Perdócmajor településrész megszűnését, a lakóépületek nagy részét kisajátították, az ott lakók Berzencére vagy családi kötelékek miatt Surdra költöztek.
Berzence község 1985. január 1.-én nagyközséggé vált.
Ettől kezdve megindult az idegenforgalom fejlődése. Az 1990-es rendszerváltás után nagy számban jelentek meg a kereskedelmi és a szolgáltató vállalkozások, de a termelői tevékenységet folytatók is széles profilkörrel működnek. A lakosság megélhetését a mezőgazdaság, a jelenlevő könnyűipar és a szociális ellátás munkaerő szükséglete biztosítja.
A vár helyének 2021-ben kezdődött meg a régészeti kutatása.[1]
Akit bővebben érdekel, annak irány a YouTube: A mi Berzencénk.
Perdócmajor
Perdócmajor, más néven Perdócz-puszta az 1228 óta nyilvántartott Berzence része a mai napig.

Perdócz-puszta tulajdonjogilag csak 1932-ben[1] vált le a Festetics-család hercegi birtokáról és lett az Országos Magyar Földhitelintézet tulajdona. A Földhitelintézet a régi bérlőt továbbra is a birtokon hagyta, csupán a tulajdonjogban állt be változás.
Perdócpuszta első okleveles előfordulása az 1332ꟷ1337. évi pápai tizedjegyzékben található. A község mai területéhez tartozó Lankócpuszta /major/ mellett, a középkorban az Atak nevű oppidumot, valamint Szent Erzsébet és Mindszent nevű települést említik. 1377-től a Pécz nembeli Lorant birtokolta, akinek utódai berzencei Lorant- fiaknak nevezték magukat, 1406-ban a család új adománylevelet kapott a helységre, amely vámhely is volt.



Perdócmajor körzetének településnevei az 1970-es években a következők voltak a 12. kép számozása alapján:
- 145. Kis-Lankóc, sík, rét, régebben major volt itt; 146. Lankóc, sík, szántó, határrész; 147. Gólai-út, Góla községbe vezetett; 148. Lankóci-út, Kőrösfás-út; 149. Cserti-láz sík, legelő, rét, erdő; 160. Lankóc, lakott hely; 161. Fekés, sík, tó, a kút körüli területet nevezik így; 162. Cserti-lázi-kút; 163. Fürösztő mocsár; 180. Lécke sík, szántó; 181. Bőr-híd; 202. Dobai-főd sík, szántó; 203. Rossz-telek (Méhesi tábla) sík, szántó. A föld egy része vizenyős, kavicsos. A név erre vonatkozik.; 204. Pedoczi Majorság: Az 1852 kataszteri térkép alapján.; 221. Perdóci temető; 222. Perdóc; 223. Kastéj; 246. Lá-rét sík, láp, szántó; 247. Csikólegelő sík, láp; 248. Kapitány-sarok (Kapitány-szállás)
Hangfelvétel Lankócpuszta és Perdócmajor történetének egy kis szeletéről. (Gerdez Mária és Gerdez Katalin)
A Déli vasút
Ugyan az osztrák vasúti hálózatot államvasútként képzelték el megépíteni, de az 1854-es pénzügyi válság nyomán az addigi állami vasútvonalakat magánkézbe adták, illetve a kormányzat támogatta a magántőkéből történő vasútépítést.
A Déli Vasút alapját Cs. és Kir. Déli Államvasút jelentette, amely megépítette és üzemeltette a Bécs–Trieszt vasutat is. Ezt a céget és több más vasúttársaságot, így az 1857-ben létrehozott Cs. K. szab. Ferenc József császár Keleti Vasúttársaságot (KFJOB) és a Lombard–Velencei és Közép-olaszországi Vasúttársaságot egyesítették, ezek összeolvadásából, francia és angol tőkéből alakult az új részvénytársaság 1859. január 1-én. (Az eredetileg jobbára magyar befektetők által létrehozott KFJOB beolvasztását magyar oldalon erősen sérelmezték, többek között Széchenyi István is szót emelt ellene.) A vasúttársaság mögött fő befektetőként a Rothschild bankház állt.
A hálózat akkor magába foglalt már meglévő magyarországi, ausztriai és észak-itáliai vasútvonalakat, valamint sok épülő beruházást is. A Déli Vasút megépített vonalhálózata ekkor 1396 kilométer volt, építés alatt 1105 kilométernyi vasútvonal állt, és további 632 kilométernyi tervezése volt folyamatban.
A társaság az osztrák gazdasági érdekek mentén szervezte a forgalmát és a vonalhálózatát, hiszen a birodalom tengeri kereskedelmi kapujához, Trieszthez kapcsolta ezeket a területeket. A Déli Vasutat Magyarországon az első években ellenszenvvel fogadták, annak ellenére, hogy a Dunántúlon jelentős, egységes hálózattal rendelkezett, valamint fontos magyar vasúti kapcsolatokat e társaság valósított meg, hiszen a hálózatán keresztül volt elérhető 1873-tól Fiume, a magyar tengeri kikötő.
Az osztrák vonalszakaszokra döntő befolyással volt az olasz egység folyamata, hiszen nem sokkal a társaság létrejötte után alakult meg az egységes olasz állam, majd 1866-tól további, korábban az Osztrák Császársághoz tartozó területek kerültek Olaszországhoz. Előbb ezért az olasz és az osztrák-magyar üzemet választották ketté, majd 1867 után tárgyalások indultak az itteni vasútvonalakról. Előbb külön olasz igazgatóság alakult, majd 1876-ban a 2076 kilométernyi olasz vonalhálózatot eladták az olasz államnak, ami a társaság átalakulását és névváltoztatását is eredményezte.
Az osztrák és a magyar szakaszok kapcsolatát 1880-ban rendezték, mivel 1880-ban lejárt a Déli Vasút adómentessége. A magyar vonalak helyzetéről ezért a magyar kormánnyal tárgyalásokat kezdtek, amely eredményeként a magyar állam – a MÁV részére – megváltotta a Zágráb-Károlyváros vonalat 1968-ig a Déli Vasút szabadalmának lejártáig tartó 240 000 forint évjáradék fejében. A társaság Budapesten előbb korlátozott, majd 1896-tól kiterjesztett hatáskörrel, de külön üzemigazgatóságot szervezett, valamint a magyar szakaszokon a vasút nyelve a magyar lett.
A magyar hálózat fő irányai a Buda-Trieszt és a Bécs Nagykanizsa vonalak voltak, de jelentős volt a Komárom-Székesfehérvár vonal is. A Déli Vasút kezelésében nyílt meg Buda első vasúti pályaudvara, a Déli pályaudvar 1861-ben. Ezen felül a Déli Vasút vállalta az 1880-as szerződésben, hogy HÉV vonalakat is létesít és fenntart.
A Déli Vasút végét az I. világháborút lezáró Párizs környéki békék, többek között az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés és az azt törvénybe iktató 1921. évi XXXIII. tv. jelentette, hiszen a vonalak négy ország kezelésébe kerültek.

A Déli Vasút Kanizsa–Buda vonalának átadása (1861. április 1.) előtt és után hamarosan teljes lett a vasúttársaság Wien–Triest vasútvonalhoz csatlakozó Magyarország irányú fővonali hálózata.
| Vasútvonal | Átadás időpontja |
| Sopron–Bécs-Újhely (magyar határ) | 1847. augusztus 20. |
| Wien–Triest | 1857. június 27. |
| Kanizsa–Pragerhof (styriai határ) | 1860. április 25. |
| Székes-Fehérvár–Új-Szőny | 1860. június 1. |
| KanizsaBuda | 1861. április 1. |
| Sziszek–Steinbrück (magyar határ) | 1862. október 1. |
| Zágráb–Károlyváros | 1865. június 1. |
| Sopron–Kanizsa | 1865. szeptember 21. |
| Murakeresztúr–Barcs | 1868. szeptember 1. |
| St. Peter Kranj–Fiume | 1873. |
3. ábra – A Déli vasút vasútvonalainak átadási időpontjai
Murakeresztúr–Barcs vasútvonal, a Déli vasút tulajdona, majd 1932-ben átadásra került a Magyar Királyi Államvasutak részére.

Perdócmajor megállóhely vasúti szelvényszáma 271+53 hm volt.







A perdócmajori megállóhely 1943-1989 között működött, a helyére ma már csak egy betongyám, egy elárvult beton kútkáva emlékeztet és azok a személyes emlékek, amelyek az itt élők, a fel- és leszálló utasok emlékezetében megmaradtak.

Szeretném megköszönni Pálmai Dóra és Szőke József segítségét a cikk megírásához.
Képjegyzék
| 1. kép | Berzence és környezete. (maps.google.com) [2025.12.16.] |
| 2. kép | Perdóc a Habsburg Birodalom 1873-as kataszteri térképén. (https://maps.arcanum.com/hu/map/cadastral/?layers=3%2C4&bbox=1900250.42%2C5811662.41%2C1902066.99%2C5812202.24) [2026. 08. 17.] |
| 3. kép | Berzence nagyközség jegyzősége és lélekszáma. Somogy vármegye kislexikonja. Összeáll. Sipos György. Kaposvár, 1937. 123. |
| 4. kép | Berzence környékének vasúti vezetősége. Somogy vármegye kislexikonja. Összeáll.: Sipos György. Kaposvár, 1937. 220. |
| 5. kép | Berzence nyugati részének ábrázolása. Somogy megye földrajzi nevei. Szerk. Papp László – Végh József. Budapest, 1974. 641. |
| 6. kép | A déli vasút pályahálózata a korabeli határok feltüntetésével 1873-ban. Magyar Vasúttörténet II. kötet. Főszerk. Kovács László. Budapest, 1996. |
| 7. kép | Perdócmajor megállóhely, 1978.08.23. (https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/52032#c2796) [2026.08.10.] |
| 8. kép | A déli vasút mai magyarországi vonalai. (https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9li_Vas%C3%BAt#/media/F%C3%A1jl:Egykori_D%C3%A9li_Vas%C3%BAt_vonalai.svg) [2026.08.10.] |
| 9. kép | Menetrend módosítás. Módosul a személyvonatok menetrendje. Somogyi Néplap, 1973. augusztus 22. 6. |
| 10. kép | Új megállóhely létesítése Perdócmajor néven. Vasúti és Közlekedési Közlöny. (1943):44. 435. |
| 11. kép | 20. menetrendi mező, páros vonatok. MÁV Hivatalos menetrend. 1943. 27. |
| 12. kép | 20. menetrendi mező, páratlan vonatok. MÁV Hivatalos menetrend. 1943. 28. |
| 13. kép | 60. menetrendi mező, páros vonatok. MÁV Hivatalos menetrend. 1988– 89. 341. |
| 14. kép | 60. menetrendi mező, páratlan vonatok. MÁV Hivatalos menetrend. 1988– 89. 338–339. |
| 15. kép | Perdócmajor volt megállóhely 2025. 12. 03.-án. Fotó: Pálmai Ödön |
Ábrák jegyzéke
| 1. ábra | Berzence népességének alakulása 1870 – 2023 között. (http:// nepesseg.com/somogy/berzence) [2026.08.10.] |
| 2. ábra | Perdócmajor lakosságának alakulása. (Gyűjtötte: Hunyady László, feldolgozta: Pálmai Ödön) |
| 3. ábra | A Déli vasút vasútvonalainak átadási időpontjai. Csikvári Jákó: A közlekedési eszközök, a vasutak, posták távirdák és a gőzhajózás története II. kötet. Budapest, 1883. |
Irodalom
| Andrássy – Szili 1983 | Andrássy Antal – Szili Ferenc: A barcsi és a nagyatádi járás községtörténeti lexikona. Kaposvár, 1983. (Iskola és Levéltár 19.) |
| Berzence településtörténet I. | Berzence – Múlt És Jelen. (http://www.berzence.hu/mult_es_jelen) [2026.08.07.] |
| Berzence településtörténet II. | Berzence településtörténet. (https://berzence.asp.lgov.hu/telepulestortenet) [2026.08.10.] |
| Gócza 1981 | Gócza Imre: Berzence történelme. Cleveland, Ohio. 1981. |
| Gola 2007 | Egy horvát falu magyar vasútállomása – Gola. 2007. (https://somogyivasutak.hu/2007/02/16/egy-horvat-falu-magyar-vasutallomasa-gola/) [2026.08.17.] |
| Papp – Végh 1974 | Somogy megye földrajzi nevei. Szerk. Papp László – Végh József. Budapest, 1974. |
| Szállási 1936 | Szállási Sándor: Berzence nagyközség szociográfiája. Doktori értekezés. 1936. (https://www.szallasi.hu/berzence/index.html) [2026.08.10.] |
Írta: Pálmai Ödön
Boldog születésnapot Mocsolád-Siófok vasútvonal, élj teljes hosszban még újabb 120 évig!

