Jelentős érdeklődés mellett rendezték meg múlt szombaton a VI. Vasutasnapot Palotabozsokon, az egykori Pécs–Bátaszék-vasútvonal ma már múzeumként működő állomásán.
A rendezvény középpontjában ezúttal a felújított felvételi épület ünnepélyes átadása és felszentelése állt, amely újabb fontos mérföldkő a település vasúti örökségének megőrzésében.
A nap folyamán számos vasútbarát, helyi lakos és érdeklődő látogatott el az egykori állomás területére. A szervezők szerint a vártnál is többen érkeztek, amit jól jelzett, hogy a környéken szinte minden parkolóhely megtelt. Ez világosan látható Becsky András videóján is.
Az ünnepség keretében több előadás és kötetlen beszélgetés is várta a vendégeket. A rendezvény egyik ismert résztvevője Thürmer Gyula volt, aki vasutas élményeiről és a vasút társadalmi szerepéről is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. A programban helyet kapott a vonal történetét bemutató, film és könyvismertető a régi mellékvonali Ganz motorkocsikról, valamint a látogatók által leginkább várt hajtányozás is, amely során sokan próbálhatták ki a pályát az egykori vonal még használható szakaszain.
A palotabozsoki vasúti múzeum és az állomásépület az elmúlt években a helyi közösség összefogásának az egyik szimbólumává vált. Az önkéntesek és támogatók munkájának köszönhetően az egykori vasútállomás ma már nem csupán emlékhely, hanem élő találkozópont is, ahol évről évre egyre többen idézik fel a megszűnt 64-es vasútvonal történetét. Mint például Albert Dániel is, az alábbi videójában.
A VI. Vasutasnap újra bizonyította, hogy a vasút iránti érdeklődés és a helyi értékek megbecsülése továbbra is erős közösségformáló erő a térségben. A szervezők már most a következő évek fejlesztéseit és rendezvényeit tervezik.
Dilemma 2026-ban: Dalmandon vagy Palotabozsokon ünnepeljük a vasutas napot?

