Nemrég az egykori Kaposvár-Szigetvár vasútvonal 1985-ös, és pár 1999-es fényképeit mutattuk be, Marton Zsolt jóvoltából.
Barátunk azonban nem állt meg egy felszedett somogyi mellékvonal dokumentálásánál, hanem a következő „bejárós” projektje a Kaposmérő és Középrigóc között, 1982 késő tavaszán sínjeitől megfosztott vidék bejárása volt. Ez azért különösen érdekes, mert gyakorlatilag jó három évvel azután járunk időben, amikor ha valakik nagyon akarták volna, még újra indítható lett volna a vasút. Ugyanakkor hiába javasolta még a Somogyi Néplap akkori főszerkesztője, Jávori Béla is, azóta sem épült az ágyazatán kerékpárút…
Az utoljára 56-os vonalként Kaposvár és Barcs között az 1979-es menetrendben szereplő vonal igazán kedvelt volt, nem véletlen, hogy gyakorlatilag csak az utolsó utáni pillanatban „sikerült” megszűntetni, jóval az 1968-as Csanádi-féle közlekedési koncepció egyik utolsó áldozataként. A vonal 120 éve nyílt, és ennek apropóján készül is egy dokumentumfilm, amelynek az előzetese alább látható.
Milyen volt azonban a vidék 40 éve? Erre kaphatunk vizuális választ Zsolt jóvoltából. Érdemes összevetni a mai állapotokkal, hogy mi maradt meg, és mi nem, vagy miképp alakult át, egy-egy épület. Ahogy azt már az 54-es vonal esetében is tettük, ismertetjük, – ahol tudjuk – hogy mi a terv jelenleg ezen egykori állomásokkal, vagy őrházakkal.
Kaposdada
Kaposdadán nem volt eredetileg megálló a vonal nyitásakor, 1905-ben. Volt rá azonban társadalmi igény, így a helyiek összefogtak, és lett 1951-től kezdve hivatalosan is leszállóhely, mert előtte is ment ez, csak nem igazán hivatalosan. Ezt a lapostetős várót tehát valóban a nép kérte és építette, valamint használta. Ma azonban már hiába is keresnénk a Kaposmérőtől Lipótfáig megépült bicikliút mentén, mert már elbontották. Van helyette viszont egy tágasabb és szellősebb fa építmény, ugyanitt, így kirándulások, kerékpárostúrák alkalmával itt nyugodtan megpihenhetünk. Tényleg érdemes erre kerekezni mostanság, mert pont kapott új réteget az aszfalt.
Bárdudvarnok
Leánykori nevén Bárdibükkön lakott Goszthony Mihály, a részvénytársaság elnöke, akik építtették ezt a vicinálist. Éppen ezért az is volt a terv, hogy itt lesz majd a nagy dínom-dánom 1905-ben a megnyitón, aztán másképp lett. Az épület továbbra is egy olyan mozdonyvezetőé, aki még járt a vonalon. A képeken látható eredetileg HÉV IV-es épület (amely az egyetlen ilyen volt ezen vasúti pálya mentén) a 2000-es években kapott egy emeleti ráépítést.
Lipótfa
Lipótfa hol megálló volt, hol állomás, aztán a végén még felvitte az Isten a dolgát, és Kadarkút valamint Szulok mellett vízdarut is kapott, ami azt is jelentette, hogy komolyan kell venni. Már csak azért is, mert az egyik legkomolyabb emelkedő a környéken van, amely megizzasztotta a gőzmozdonyokat. A bezárás után jó ideig a Természetvédelmi Hivatal használta, majd többször is kifosztották, végül már a tető is beszakadt egy részen… Ugyanakkor volt az épületnek egy titkos megmentője, aki vagy 20 évig udvarolt, hogy meg szeretné venni az épületet a megfelelő illetékeseknek. Végül sikerült is a terv, és a tulajdonos a KaposPontnak mondta el, hogy mit szeretne kezdeni vele.
Somogyszentimre
Nevezett település gyakorlatilag megszűnt, az utolsó lakcímkártya szerint is itt lakó nagyjából 10 éve hunyt el. Mementóként tényleg csak ez a jelentősen átalakított bővített őrház maradt, amely megállóként szolgált, az egykori mintaértékű tangazdasághoz igyekvőknek. Ami érdekes, és értékes, hogy még az eredeti gesztenyefái megvannak, amelyeket a Magyar Királyi Államvasutak telepített ide, nyitáskor. Az épület jelenleg sajnos ázik, igen elhanyagolt, viszont aki lát benne fantáziát, annak esetlegesen eladó.
Kadarkút
Sokan mondják, hogy minimum idáig érdemes lett volna kvázi Kaposvár „elővárosi vonalaként” megtartani a vasutat. Nem így lett, el is indult az elvándorlás, kevesebb lett a munkalehetőség. Amikor meg lehetett már vásárolni az épületet, hatalmas harc volt a ladi állomásfőnök családja, és a helyi tanács között, hogy ki vehesse meg az épületet. A kadarkútiak a helyben tanítóknak szerettek volna az egykori emeletes HÉV III-as állomásépületben szolgálati lakásokat kialakítani. Az MSZMP azonban döntött, így magénkézbe került pár évre. Tőlük azonban már a 80-as évek végén megvette az ÁFÉSZ, akik vegyesboltot üzemeltettek benne, jelentős földszinti átalakítások után. Tőlük került a Kapos-Coop Zrt. tulajdonába, akik vitték tovább.
Végül jelen sorok írója vett egy nagy levegőt, megvette az épületet. A terv, hogy vendégszállóként működhessen majd, viszont visszakapva az eredeti monarchiás stílusát, valamint legyen benne vasúti emlékhely is. Sajnos, azonban eddig nem álltak össze úgy az anyagiak. A projekt mindenesetre a KDRKT oldalán követhető. A fa áruraktárat már kár keresni, mentőállomás van a helyén. A gabonaszín és a pályafenntartás épületeit szintén elbontották. Ami még megvan, az az 50-es években épült ÁFOR olajraktár. Egy ideig volt itt a bezárás után szódaüzem is, ma már lakóház.
Hencse-Hedrehely
Többszöri tulajdonosváltáson esett át 1979 óta ez a felvételi épület is. Legújabb birtokosai britek, akik mondjuk úgy, hogy épp kolonizálják, szóval semmi esetre sem az egykori Osztrák-Magyar Monarchia stílusát figyelembe véve alakítják át komfortossá az egykori állomást.
Lad
Lad állomásán már a 80-as évektől kezdve az erdészet rendezkedett be. Ma a SEFAG facsemete telepe található itt.
Homokszentgyörgy
A fénykora a homokszentgyörgyi vasútállomásnak a 30-as, 40-es években volt, pedig egy időre visszafokozták ám megállóvá, és Lad lett a kiemelt. A helyiek azonban elmentek az ispánig, hogy ez nincs jól így, és nyertek is. Sőt, ezen eset után indult be csak igazán az élet! „Kihisztizték” az elsők közt, hogy a barcsi villanyteleptől érkezzen már delej, így a felvételi épület lett az első, ahová bekötötték azt a áramot. Fellelkesülve a sikeren, két szobával bővítették is az egyébként eredetileg is vagy 80 négyzetméternyi épületet. Cseresznye a habostortán pedig az volt, hogy az 1905-ös nyitás óta, a nem megfelelő karbantartás miatt elkorhadt fa áruraktár helyére kértek – és kaptak – egy egyedi tégla áruraktárat. Így aztán érkezhetett ide az uradalom pánvádlija! És hogy miért tudok ennyit a helyi viszonyokról? Lehet, hogy van némi közöm hozzá, mindenesetre akit érdekel jobban is a téma, érdemes bekövetnie a Pánvádli Homokszentgyörgyöt!
Kálmáncsa
Kálmáncsának is pont olyan épülete van, mint volt a vonalon eredetileg Lipótfának, Ladnak, Homokszentgyörgynek, vagy Aranyospusztának. Ez is már elvesztette a vasúti jellegét, a tulajdonos fácánokat nevel, ami jól látható, és hallható.
Szulok
Miután elment az utolsó vonat, Szulokon az erdészeté lett az épület, amelyet látni egyébként Rockenbauer Pál „…és még egymillió lépés” ismeretterjesztő sorozatában is pár képkocka erejéig. Ekkor megkapta már a nem igazán autentikus bővítést az állomás, amelyet a későbbi tulajdonosok egyre inkább beépítettek. Magántulajdon lett ezt követően, és évekig vendégszállóként működött. Ma már azonban nem látogatható, egy bajor családé lett. Egyébként ez a HÉV III-as emeletes épület készült el legelőbb a vonalon, már 1905 márciusában.
Aranyospuszta
Annyiban mindenképp hasonlít a története Somogyszentimréhez Aranyospusztának, hogy itt is gyakorlatilag kihalt a település körülötte. Viszont nagy különbség, hogy a megmaradt templomtornyon kívül lakott itt az összes megmaradt vasúti épület, így volt állomás is. A gyári gesztenyefái viszont sajnos már a múlté, pedig pár éve még megvoltak. A település a létét annak köszönhette egyébként, hogy a szegényebb Széchenyi-család cselédjei laktak itt, egyébként jobb körülmények között az átlagnál, ami azt jelentette, hogy a puszta, bár itt talán helyesebb lenne, hogy az ősborókás népe kapott még iskolát, sőt közösségi házat is, a lakhatáson kívül. A 30-as években szeszgyár is üzemelt itt, így nagyon is indokolt volt a vasúti kiszolgálás…
