Utoljára személyvonattal Sellye és Villány közt

Tizennégy darab vasúti mellékvonalon állították le a forgalmat 2007. március 4-én. A hirdetmények ideiglenes szünetelésről szóltak. Harmadika, szombat volt az utolsó üzemnap, mikor mi is útra keltünk néhányan, hogy méltóképpen búcsúztassunk egyet a 14-ből. A választás a vicinális közelsége és a vonal Középrigóc-Sellye szakaszának somogyi vonatkozása miatt a 62-es számú dél-baranyai (Barcs-Középrigóc-) Sellye-Villány vonalra esett. A menetrendileg vett 62-es vonal a 2007-es bezárás előtt két szakaszból állt: az egyik a vonatpótlós Barcs-Sellye, a másik pedig az addig még Bz motorvonatokkal kiszolgált Sellye-Villány szakasz.

Ahogy egykoron a kaposvári (elágazás helye szerint kaposmérői) vonal, a sellye-villányi is Középrigócon ágazott ki a Pécs-Gyékényes fővonalból. Innentől Siklósig a vasutat 1912. november 6-án adták át. A vonal eredetileg Barcs-Sellye-Siklós-Eszék viszonylatként épült meg. Trianon azonban határral választotta szét a vonalakat, a környéken szám szerint három helyen is. Az egyik az Eszék felé tartó vonalszakasz, ahol a II. világháború után már csak a Beremendig tartó zsákvonal maradt meg. 1969-ben Nagyharsánytól összekötő vasút épült Villányba, így jött létre a mai viszonylat, és az így árván maradt 10 km hosszú Nagyharsány-Beremend szakaszt 1982-ben felszedték. (Rövid szakaszon még ma is létezik Beremend felé iparvágány.) Harkánynak (vagy ahogy korábban hívták: Harkányfürdőnek) is volt másik két vasútvonala korábban, az egyik Pécsre tartott (32 km hosszú volt, 1976-ban zárták be), a másik a szintén Trianon által zsákutcába sodort drávaszabolcsi vonal 8 km hosszon, melynek végén a háború előtt még határátkelő volt, majd a Dráva-híd lerombolása megpecsételte az átkelő sorsát. Ezt az utóbbit 1971-ben szüntették meg. A mai Sellye-Szentlőrinc vonalnak is volt folytatása a határ felé, mely a háború előtt létezett, utána, a kommunizmus idejében már szintén mint zsákvonal maradt meg Drávasztára-Zalátáig, itt is a háborúban elvesztett Dráva-híd volt az oka a csonkításnak. Ezt a mindössze 9 km-es szakaszt 1970-ben számolták fel.

A presztizsvesztett rigóci állomás 2006. május 7-én továbbította az utolsó személyvonatot Barcsról Sellyén át akkor még egészen Villányig, majd a MÁV-buszok tíz hónapja következett, szintén 2007. március 3-ig, mivel a másik szakasz bezárásával a teljes hosszon a Pannon Volán vette át az üzemeltetést. A Közlekedési Minisztérium szolgáltatóváltás címszóval kiadott közleménye szerint a teherszállítás a Sellye-Vajszló és a Villány-Harkány szakaszon megmarad, illetve korábbról tudhatjuk, hogy az eredetileg is vonatpótlós részről Sellye és Drávafok között is járnak még a tehervonatok.

Vajszló és Sellye között az utóbbi években a halmozottan hátrányos helyzetű kistérség, az Ormánság központi szerepének betöltéséért bontakozott ki presztizsharc. A harc eldőlni látszik, Vajszló most elveszti a vasútját, hiába marad a teherszállítás, ilyenkor már csak lassú halál vár a vonalakra. Sellye amúgy is városi rangot kapott, s nem fenyegeti olymértékben a vasút nélkül maradás: a Sellye-Szentlőrinc, most éppen 61-es számmal ellátott összekötő vonal egyelőre megmarad. A Duna-Dráva Nemzeti Parkot átszelő 62-es másik, keleti felén két várost is találunk, a fürdőjéről híres Harkányt és a váráról nevezetes Siklóst. Mindkettő fontos az idegenforgalom szempontjából, de a települések és az állomások nagy távolsága miatt vonattal nemigen látogatták őket, ennek ellenére a vonal megmaradásáért folytatott harcban a két város töltötte, tölti be a központi szerepet.

A helyiek szerint sokat változott a vicinális az elmúlt évtizedekben. Míg a 70-es években virágzó állomások és tisztes forgalom jellemezte, addig mára, illetve a bezárás előtti időkre egy gyakorlatilag nulla forgalmú vasútvonallá vált, csak szóló Bz közlekedett. Ennek több oka van: a települések messze vannak a vasúttól, a vidék, az Ormánság a rendszerváltás vesztese lett, rossz életszínvonal jellemzi, hatalmas munkanélküliség alakult ki, elhanyagolták a pályát és szánalmas sebességeket szabtak ki a vonalon, a menetrend pedig úgy lett kialakítva, hogy a vonatok használhatatlan időpontokban közlekedjenek. A kisebb falvak érdekérvényesítő képesség híján beletörődtek a vasút elvesztésébe, bár lehetett sejteni, hogy ez talán egy utolsó szög lesz a vidék koporsójában.

Utoljára személyvonattal a 62-esen – 2007. március 3.

Egy órával az utolsó Villányba tartó vonat indulása előtt érkeztünk Sellyére. Esett az eső. Előtte megtapasztaltuk az Ormánság úthálózatának siralmasságát, kicsit el is tévedtünk, de végül rendben odaértünk, s az egy órás tartózkodási idő is ideálisnak tűnt.

 

1 of 4

- +

 Tervben volt ugyanis, hogy a már bezárt vasútvonalak, a régi drávasztárai és a középrigóci vonal elágazásáról is készítünk fotókat. Így tettünk. Érdekes, hogy a Drávasztára-Zaláta felé tartó zsákvonalat még a ’68-as Csanádi-féle közlekedéspolitikai koncepció keretei közt zárták be a hetvenes években, mégis 1978-as sínek vannak az elágazás elején. A vágány többszáz méter hosszan megvan a gazok között. A középrigóci elágazás ma is használatban van, mint korábban írtuk, a drávafoki teherforgalom miatt. Hogy utána vajon hogy nézhet ki, nem tudjuk, de talán jobb is. Több, azon a szakaszon történt sínlopásról is lehetett hallani az utóbbi időben.

 

1 of 6

- +

 A fotózás után visszaindultunk az állomás déli végéből, rövidesen visszatértünk Sellye szép, hangulatos felvételi épületéhez.

A nem túl jó állapotban lévő váróteremben még kint van a tavalyi Barcs-Sellye vonatpótlós hirdetmény is, és természetesen az újak is, miszerint a vonatpótlókat és a 62-esen megmaradt vonatokat buszokkal helyettesítve az üzemeltetést a Pannon Volán veszi át.

A minden megszűnő vasútvonalon kitett szabvány-hirdetémény mellett a Pannon Volán is kitette a maga kis menetrendjét reklámozó lapot. Odaérkezésünkkor még majdnem üres volt az állomás, alig volt egy-egy lélek, azonban mire visszaértünk az elágazásoktól, egyre több és több ember jelent meg. Az eső csak esett, lassan esett. Kinéztünk az utca felőli oldalra, éppen megjött a barcsi vonatpótló. Pannon Volános Credo volt, bár ezt akkor még hivatalosan a MÁV üzemeltette, másnaptól már nem.

Gyülekeztek az autók is, persze azért ne tömegre gonduljunk. Négy gabonaszállító kocsi volt ekkor mindössze az állomáson, ám rövidesen megváltozott a helyzet, megérkezett a szentlőrinci vonat. Egész sokan voltak az egy szem Bz motorban. Mostmár mindenki a Villány felől érkező szerelvényt várta.

 A kisebb tömeget látva aggódtunk, nehogy tényleg csak egy Bzmot legyen a szerelvény, mint ahogy általában, de kellemesen csalódtunk, az illetékesek két darab mellékkel is megtoldották a vonatunkat. Beszálltunk a hátsóba, ami rövidesen a szerelvény közepe lett, a Bz motor körüljárt, hogy a szerelvény másik oldalára állhasson. Mindenki felszállt, azt nem lehet mondani, hogy tömeg lett volna, de egy darab motorral vagy akár egy motor plusz egy mellékes felállással érdekes lett volna azért a helyzet.

Rövidesen megkezdtük az utolsó sellyei kijárást, ezen a vonalon személyvonat Villány irányába akkor utoljára indult el. Csányoszró az első megállóhely, pontosabban megálló-rakodóhely, bár nem valószínű, hogy használják rakodásra a mellékvágányt. A tábla a helyén van, az épület pedig jó állapotban.

Nagycsány a második megálló. Itt sem volt nagy gond az épület állagával, bár részben fehérre volt meszelve, bizonyára eladták. Egy-egy fotóson kívül nem volt más sem Csányoszróban, sem itt, a vonat is továbbment nagy várakozás nélkül, hisz Villányban még csatlakozása volt.

Következett Vajszló. A rakodótér televolt fával, kocsik is álltak. Nem véletlen marad meg itt a teherforgalom. Az állomás negyedosztályú szabványépülete rendben volt, alsó felén kissé omlott a vakolat.

 

1 of 4

- +

A helyenkénti lassújeleket leszámítva negyvennel jöttünk idáig, most a pálya legrosszabb részei jönnek, hússzal döcögtünk ezután. Sámod megállóhely következett, az épület olyan vicinálison megszokott állapotban, üresen, tábla nélkül.

Kémes megálló-rakodóhely volt, de már régóta nincs teherforgalom, nem használják az első vágányt, ide a jelenlegi felállás szerint már egyik irányból sem érkezik többé semmiféle vonat, tehervonat sem, kivéve, ha az önkormányzatoknak sikerül valamilyen eredményre jutniuk a vasút részleges megmaradása tárgyában. Az épület kétszintes, rettenetes állapotban van, vakolat és nyílászárók nélkül, üresen. Még mielőtt azonban ideértünk volna a megállóba, egy-kétszáz méterrel előbb is megállt a vonat. Itt van ugyanis a híres sorompó, amit a kalauz kezel, a vonat fele leszállt videózni és fényképezni. A sorompót tehát a jegyvizsgáló letekerte, a vonat áthaladt, sorompó fel, majd kis lendülettel begurultunk a váltón túlra, az előbb említett épület elé. Többen is várták itt a vonatot, részben talán helyiek, részben valószínűleg a sorompótól sattyogtak el idáig. A kalauz felhívta a figyelmet, hogy menni kéne, szálljon fel mindenki, majd elindultunk. Valaki előtte még beszaladt az épületbe fényképezni, lehet, hogy vissza akart térni a vonatra, mindenesetre ha ez így van, nem sikerült neki. Egy-két perc késést úgy összességében összeszedtünk itt.

 

1 of 6

- +

Az eső csak esett, tovább esett, dőlt a víz a Bz mellék ablakában. Kérdezik a kalauzt, mikor látott itt utoljára ennyi utast. Azt mondja, egy kezén meg tudja számolni, hányszor látott ’94 óta kétszeres melléket ezen a vonalon.

Drávacsepely táblás megállóhely következett. Bocsássák meg, innen egy darab jó kép sincs, de nem is nagyon lehetne, hisz a fűből kiemelkedő táblán kívül nincs itt semmi. Tovább döcögtünk, egészen Kovácshidáig. Az ütött-kopott, negyedosztályú szabványépület mellett egy-két biciklivel és cuccokkal várakozó utas várt minket, akik fel is szálltak. Rögtön indulás után kis kavarodás, valaki ordít: „kalauz lennmaradt”. Nos, ha ő nem is, de a képen is látható, az épületnek támasztott „cucc” igen, de miután a vonat egy pillanatra újra megállt, és a gazdája gyorsan visszafutott érte, elindultunk. Itt véget ért 20 km/h-s döcögés, hatvannal mentünk tovább.

Harkány a vonal egyik fontos állomása, városi ranggal rendelkező település. A felvételi épület is nagy, négy vágányt találunk itt. Ennek ellenére szinte alig látunk emberi lényt a helyszínen. Korábban, még néhány évvel ezelőtt is több vonat közlekedett itt a megszűnés előtti négy vonatpárnál. Villánytól Harkányig ugyanis volt még több is, hogy ezek hová lettek, nem tudjuk. Az állomásépület ajtóira harmadika délelőttjén, délutánján a bezárás miatt biztonsági rácsokat helyzetek fel.

Elindultunk Harkányból is, a vonat nem sokat késett. Az eső továbbra is tartotta magát, fotózás szempontjából a helyzet pedig egyre csak rosszabb lett, egyre jobban sötétedett már ekkor. Máriagyűd megállóhely következett, a település közigazgatásilag már Siklós része. Nagyon szép, rendben tartott kis épületet találunk, az előtte lévő, kövekkel ékesített kerítés-szerűség adja meg igazán a hangulatát.

 

1 of 3

- +

Egy-két perc múlva már Siklósi szőlők, avagy a helyi felirat szerint Siklósi szöllők megállóhelyre érkezünk. Az épületből valamilyen szociális ház lett, Európai Uniós tábla van a túloldalán, bizonyára uniós forrásból épülget. Indulás után egy fénysorompós útátjáró következik.

Már csak két perc Siklós, a vonal legfontosabb települése, város. Még Tesco is épült itt nemrég. A táj, a vidék egyébként nagyon szép. Mielőtt beértünk az állomásra, megfigyelhettük a pénzszórás egyes fortélyait: Siklóson újonnan telepített bejárati előjelző és bejárati jelző van, köztük pedig egy új fénysorompó. A jelzők után egy újabb átjáró következett csapórudas sorompóval, majd maga, az állomás jött. Sokan várták a vonatot. Bár lett volna ennyi helyi utas korábban, s most talán nem kéne bezárásról beszélni. Az épület, az egész helyszín nem úgy néz ki, mint egy másnapra már történelemmé váló vasútvonal része. Itt van a legtöbb vágány eddig, ha minden igaz, öt darab és egy csonka. A forgalmista menesztette a vonatot, az emberek zsebkendőket lengetve küldték el Villány felé utoljára.

 

1 of 7

- +

(A siklósi állomás túlfelén a másik oldallal ellentétben csapórudas sorompót és alakjelzőket találunk.) Innen már csak két helyen állunk meg Villányig. Az első Nagyharsány állomás. Szép kis harmadosztályú felvételi épülete van, de a sötét miatt a jó fotók már nem adják magukat könnyen. Az állomás hat vágánnyal rendelkezik. Ahogy a bevezetőben említettük, egykor a vasút innen Villány helyett Beremendbe vezetett, a határ miatt csak zsákvonal maradt.

Ennek a beremendi szakasznak a maradványa a Cementmű jelenlegi iparvágánya. A sötétedésben nem volt látható, hogy hogy haladnak a vágányok, hogy mennyire maradt meg a beremendi elágazás Nagyharsányban. Az iparvágány mai bejárata Beremendi Cementmű állomáson kapcsolódik be a 62-es vonalba. Ahogy mentünk Villány felé, jobboldalt, dél felől kanyarodik be az elágazás, Villány irányából járható.

Időközben emlékbe 90%-os mérsékletű jegyeket is vásároltunk, kissé lefárasztottuk a kalauzt egyedi kéréseinkkel, mint Csányoszró-Nagycsány, Vajszló-Sámod, Kémes-Drávacsepely, Kovácshida-Harkány, Máriagyűd-Siklósi szőlők, Siklós-Nagyharsány. Legutóbbit nem az odaúton, hanem már visszafelé, a legutolsó vonaton vettük meg.

Maga, Beremendi Cementmű egy négyvágányos, nagyon hosszú vonatok befogadására létrehozott állomás. Innen már 80 km/h-val folytatjuk az utunkat Villányig. A kalauz megadta a jelzést az indulásra, szóban is, a forgalmista viszont igen ideges volt az ajtókban lógó emberek láttán.

Nagy késés nélkül megérkeztünk Villányba, az első vágányra, a felvételi épület elé. A harmadik vágányon egy M47-est, a negyediken pedig egy M62-est véltünk felfedezni. Egy másik Bz motorra is figyelmesek lettünk, melyen Sellye-Villány iránytábla volt. Ez volt a Bzmot 172, mely végülis az utolsó vonatot húzta, képezte. Eddigi társunkat, a Bzmot 174-et otthagytuk, pontosabban a mi Bz mellékeinkről való lekapcsolása után az első vágány északi feléről Pécs felé induló MD szerelvénnyel együtt nem sokkal érkezésünk után elhagyta Villányt. A 172-es pedig körüljárás után ráállt a két mellékre. Kis kavarodás volt ekkor, sokan leszálltak a mellékekből is, mivel nem volt mindenki biztos benne, hogy ez a jó szerelvény visszafelé is. Mint egy vasutas úriembertől megtudtuk, az addigi motor (Bzmot 174) kivételével a két mellék, ahol mi is tartózkodtunk, megfelelőnek mutatkozott. Miután az új Bz motort megkaptuk, a mi mellékünk a szerelvény végévé vált.

 

1 of 8

- +

 Fényképezés, videózás után visszaszálltunk a helyünkre, a vonatot nemsokára menesztették. Valamikor ebben a tájban kerülhetett ki az Indóház-féle iránytábla a vonatra. Indulás után a szintén Indóház-féle emlékjegyek kiosztására is sor került. Bocsássák meg, visszafelé a fénymentes helyeken a fényképezés és a videózás már elég értelmetlen volt, de a fontosabb helyekről, ahol több búcsúztató is volt, onnan azért akad egy-két fotó.

Beremendi Cementmű után Nagyharsány menesztette az utolsó vonatot.

Az itteni menesztés előtt szóba elegyedtünk az új kalauzzal, elmondta, hogy ezen a vonalon most csak besegít, egyébként nem itt dolgozik. Arra a kérdésre, hogy sokan vesztik-e el az állásukat most, nemleges választ kaptunk. Közben a középső kocsiban elindult az ivászat, ami az ott lévő úriembereken egyre jobban meg is látszott (önkéntes szónoklatok az állomásokon, éneklés végig). Bár az alkohol hozta ki belőlük a mondataikat, megnyilvánulásaik mégis meghatározták az utolsó vonat hangulatát. Ezért függetlenül attól, hogy egyetértünk-e velük, vagy a szöveg igazságtartalmát firtatnánk, idézni fogunk tőlük. Az összeszedett késés már nem volt téma, Sellyéről már csak egy fél tíz körül induló csatlakozása volt a vonatunknak. Így mindenhol annyit álltunk, „amennyi jólesett”. (Kb. negyven perccel értünk később végül a menetrendben meghatározott időpontnál.)

Nagyharsány után ismét Siklós következett, ahol ekkorra jóformán tömeg alakult ki. Az esernyő alá burkolódzó emberek közt néhányan mécseseket tartottak. A legnagyobb hanggal, ahogy említettük, a középső kocsi ajtóban álló „szónokai” bírtak. A Siklóson megnyilvánuló úriember búcsúzásképpen annyit mondott: „Eljövünk még hozzátok, viszontlátásra!”, majd a dolgot a politika hadszínterére állítva a következőket mondotta: „És innen szeretném nagy szeretettel köszönteni Gyurcsány Ferenc elvtársat, hogy megköszönjük neki azt, hogy mostmár innen senki nem tud eljutni Sellyére, napközben csak kétszer. És ez tök szép.” (Rövid kókázás is következett.) Abban, ami kicsivel előrébb zajlott, ott, ahol a tömeg centruma is volt, a Bz motor mellett, sajnos nem volt részünk, de nem hallottunk hangosan beszélni senkit.

A menesztést integetés, viszonylag hosszú díszkürtölés követte. A mi Bz mellékünkön végighaladva az ablakokban égő mécsesekre lettünk figyelmesek.

Rövidesen elbúcsúztunk Siklósi szőlőktől és Máriagyűdtől is.

 

1 of 4

- +

Harkányban nem várta tömeg az utolsó személyvonatot. A középső kocsiból azért köszöntek és minden jót kívántak az ittenieknek. Bár tényleg csak egy-egy kósza lelket lehetett felfedezni, azért a díszkürtölés nem maradt el.

Elhagytuk Kovácshidát és Drávacsepelyt is. Kémesen meglepően sok ember várta a vonatot, sokan mécsessel a kezükben. Egyikünk leszállt fényképezni, a következő kérdést kapta a vonat egyik ajtajában lévő fitalembertől: „Bocs, ne haragudj, hol is vagyunk?”, melyre a „Kémesen” választ kapta. Köszönetnyilvánítás és rövid gondolkodás után „Viszlát Kémes!” reakció hangzott az úriember torkából. Sokan leszálltak, és a megálló-rakodóhely Sellye felőli oldalán lévő sorompóig elgyalogoltak, ahol a vonat ismételten megállt később, hisz a kalauz kezeli. A megállóból való induláskor sokféle bekiabálást lehetett hallani (főleg a középső Bz mellékből), melyek részben ironikusak voltak: „…a vágány mellett kérjük, vigyázzanak, az utolsó vonat közlekedik”, „A vágány mellett tessék vigyázni!”, „Hajrá Magyarország!”, „Éljen a Kóka!” és „Éljen a kormány!”

Ahogy említettük, a sorompónál ismét megálltunk, s lezajlott a már bemutatott folyamat a kalauz közreműködésével. Utoljára csapódtak a sorompó rúdjai.

Sámodon nem történt semmi különleges, Vajszlóban viszont szintén sok helyi várta a vonatot. A jókedvűek szájából felhangzott a „Mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad…” kezdetű nóta. Sokat skandálták azt is, hogy „Szálljatok fel!”, de vitézkedett a „hangosbemondó” is: „A kettes vágány mellett kérjük, vigyázzanak, az utolsó vonat közlekedik!”

A jegyvizsgáló lentről azért felszólt az éneklő társasághoz a rend megtartása érdekében („Rendben van minden, kocsira vigyáztok?”), majd elindultunk. Nagycsányban néhány helyi és az épület küszöbén égő mécsesek vettek búcsút a személyforgalomtól, a díszkürtölés sehol sem maradt el, így itt sem. Az önkéntes hangosbemondó bár kissé a szövegét eltévesztette („Az egyes vágány mellett az utolsó vonat közlekedik, az egyes vágány mellett kérjük, vigyázzanak!”), de a szándék a fontos, megbocsátjuk neki. Itt is volt mindenféle kiabálás, nehéz és fölösleges lenne kihámozni egyet-egyet a hangzavarból.

Csányoszróban is akadatak emberek, folytatódott a hangzavar is a sötétségben. Az indulás, a hosszú kürtölés után a végső uticélunk elérését vártuk.

 

1 of 8

- +

Sellye. Mindenki leszállt, tömeg, gyertyák, mécsesek a kezekben, fényképezőgépek kattogása és videózás, hangzavar és „Fordulj vissza!”

Az utolsó vonaton egészen idáig fekete zászló lobogott a visszapillantó mellett. A Vajszlói Református Gyülekezet a vonat végére kötött fekete szalaggal vett búcsút a mellékvonaltól. A Bzmot 172 megkapta a koszorút, a lámpák alá mécsesek kerültek, és idetették az iránytáblákat is. A bezárás ellen tiltakozó idős úriember jelent meg. Megmutatta a feliratokat, melyeket magára akasztott, elöl „Mikor elindul a vonat”, hátul „Biciklit a kormánynak!”, közben a fején lévő vasutas sapka korát ecsetelte. Negyven éves, ahogy mondta, valamelyik rokonától kapta. Az úr leült a peron szélére, és a vonat előtt gyertyát gyújtott a sínszálon, illetve a feliratokat magáról levetve a Bz motor elejéhez tette. Közben mindenki fényképezett, videózott. A vidék számára történelmi, de szomorú pillanatok megörökítése és a búcsúzkodás után az emberek elkezdtek hazafelé szállingózni.

 

1 of 11

- +

A kilátások az eddig bezárt vonalak tapasztalatai alapján igen rosszak, hisz bár a vasút nem szedi föl a pályát, előbb utóbb valószínűleg rátapad a vasgyűjtők keze. Az önkormányzatok harca azonban nem fejeződött be, alkalmanként közlekedő nosztalgiavonat üzemeltetésén, a MÁV épületeinek hasznosításán gondolkodnak, igyekeznek megegyezni az illetékesekkel. A települések bizakodóak, először Kémestől Villányig, majd az év végére Villánytól Sellyéig szeretnék a nosztalgiavonatot üzemeltetni. Mi is őszintén reméljük, hogy nem az enyészet nyeli el ezt nem sok híján eddig egy évszázadot élt vonalat és aznap bezárt tizenhárom darab társát!

Írta: Dávidházi Bálint
Közreműködött: Csuka Barna, Dávidházi Tibor