Elkészült Kadarkút állomása 0-ás méretben, egy pénzverdei vasút mellé!
Kadarkút állomása igazán jellegzetes, a legismertebb mellékvonali szabvány szerint épült még a Monarchiában, az egykori Nagy-Magyarországon. Akkor több ezer ilyen épület ...
Kadarkút állomása igazán jellegzetes, a legismertebb mellékvonali szabvány szerint épült még a Monarchiában, az egykori Nagy-Magyarországon. Akkor több ezer ilyen épület ...
Év elején a térség 10 egykori vasúttal is érintett településének a polgármesterei összeültek, és megvitatták azt, hogy volna-e esélye annak, ...
Talán nem is annyira meglepő, hogy oldalunk kitüntető figyelemmel kíséri a megyében megszüntetett vicinálisok sorsát, így a Kaposvár-Barcs vonalát is. ...
Nemrég az egykori Kaposvár-Szigetvár vasútvonal 1985-ös, és pár 1999-es fényképeit mutattuk be, Marton Zsolt jóvoltából. Barátunk azonban nem állt meg ...
Bárdudvarnok egyik állomása volt a Kaposmérőtől Középrigócig 1979-ben felszámolt korábbi mellékvonalnak. Ugyan már közvetlenül, a sínek felszedése után, 1982-ben megfogalmazódott, ...
1968.10.17.: A magyar parlament elfogadta Dr. Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter által előterjesztett új közlekedéspolitikai koncepciót, amely igazodva az ...
Érdemes megvizsgálni, hogy a személyforgalom megszűnése előtt, milyen állapotban voltak a Kaposmérő-Középrigóc vicinális vasúti épületei, útátjárói, hídjai és átereszei, a ...
Rotter Bernát és fia 1904-ben építtetett - akkor modernnek számító - gőztéglagyárat Kaposmérő északi részén, a Dombóvár - Gyékényes vasútvonal ...
A somogyi megyeszékhelyet és a vármegye legdélibb városát (egyben fontos Dráva-parti kikötővárost) összekötő észak-dél irányú (bezárásakor 56-os számú) Kaposvár - ...
A Kaposmérő - Középrigóc vasútvonal megszüntetésének idején a Somogyi Néplap 1979. december 29-i számában foglalkozott a közelgő vonalbezárásokkal. Azért többes ...
© 2025 SomogyiVasutak.hu