Mi is felülünk a trendvonatra, és eljátszottunk a gondolattal, hogy Rippl-Rónai József munkásságából melyik az a kép, amelyet kölcsönkérnénk pár évre.
Érthető mód, mi a „Vasúti raktárak Somogyaszalón” (1898) című képet választanánk. Nem mindenki számára ismert, de József öccse, Rippl-Rónai Ödön vasúti tiszt, állomásfőnök is volt, történetesen Somogyaszalón. Maga is festett amatőrként, műgyűjtő volt, és nélküle nem jöhetett volna létre később a testvérének a kaposvári múzeuma. 1865. május 23-án Kaposváron született, és itt is temették el, a Keleti temetőben (III. szakasz 14-15. sor 5-6. sír). Szabadkőműves volt, és az értékes képtárát egy ismert főúr hagyatékával alapozta meg. Neves festővé vált bátyját oly módon is tudta segíteni, hogy mivel ingyen utazhatott, vitte hírét szerte a világban. Ugyanakkor állomásfőnökként pedig azt is megtehette, hogy Somogyaszaló egykori hatalmas HÉV II-es felvételi épületében hosszabb időre is vendégül lássa Józsefet.
Langsfeld Mór, Kaposvár – Fotó: Metaadat: CC BY-NC-ND @ Rippl-Rónai Múzeum
Ilyen körülmények között készült, a fent nevezett festmény. Jól beazonosítható, hogy az emeleti forgalmista szoba ablakából készült, amelyről remek rálátás volt a fa áruraktárra, és mellette a teherkocsira. Távolabb feltehetően a gabonaszín látható, előtérben pedig az utasváró WC. Igazi kordokumentumról beszélhetünk, tehát vasútrajongói szemmel nézve is.
Az ismert festő a testvérét is megörökítette például szivarozás közben, az állomásfőnöki asztalnál, ez a kép feltűnt korábban egy Kieselbach-árverésen is. Ami viszont kevésbé ismert, és jelenleg csak a „legenda” kategóriába esik, hogy miközben várta a vonatot a festő úr, gondolt egyet, és kipingálta az ottani földszinti várótermet. Sajnos, egyelőre ez pletyka szintű dolog, többen is mondták, de fényképes bizonyíték jelen sorok írásakor sincs róla. Egyeztettem ugyanakkor olyannal, aki ott volt az épület bontásakor is 1999-ben. Elmondása szerint ott akkor már 4-6 rétegnyi festék volt a végső állapotban, úgyhogy ezen alkotás korábban „tűnt el”.
És akkor értekezzünk egy kicsit a végjátékról is: Ruzsik János lakott itt utoljára állomásfőnökként. Az utolsó valódi szolgálat így az ő nevéhez fűződik. Az állomási minősítés a 70-es évek végén szűnt meg, ekkor lett „lefokozva” megállóhellyé az egykori Somodor-Somogyaszaló állomás. Ekkor szedték fel a vágányzat jó részét is. Ezt követően maga az épület gyakorlatilag szolgálati lakássá vált, Herczeg Jenő tolatásvezető lakott itt, a 90-es évek közepéig. Ezután a helyi gyerekek, kamaszok egyik kedvelt szórakozása volt az ablakokat betörni, ajtókat rugdosni, így az állaga rohamosan romlott.
A kegyelemdöfés viszont csúnya volt: a MÁV állítólag 4 millió forintért adta volna el a hatalmas, leamortizálódott épületet 1996-ban. Akkor még az ő tulajdonuk volt, nem az államé. Ennyiért persze, senkinek sem kellett, így végül akkor már új szelek fújtak, és 100.000 forintért adták el Szekeres Gábor mozdonyvezetőnek. Viszont azzal a meghagyással, hogy bontsa el, ahogy tudja, határidőre. Az egyik „munkáskolléga” akit hívott Gábor a bontásra, az König Norbert volt, aki dokumentálta is a folyamatokat, így az ő képeiből adhatunk most közre egy galériát.
Norbert elmondása szerint az épület tényleg beázott már, gyakorlatilag menthetetlen volt, a haszon tényleg nekik az anyag volt, például ő az aszalói állomás tégláiból épített magának a kertjébe egy melléképületet, amelyben minő meglepetés: van egy terepasztal, a somogyaszalói állomással!
Megerősítette ugyanakkor azt a mendemondát is, hogy egyébként az önkormányzat valóban próbálta volna megmenteni az épületet. Ezért megkerestem Fajcsi Jánost, a település akkori polgármesterét, hogy mesélje el, mi is történt.
Megerősítette, hogy a MÁV valóban érthetetlenül drágán akarta eladni a már megrogyott épületetet először, majd ezt követő vezetőváltás után már inkább a bontást preferálták. A tervük az volt, hogy önkormányzati lakásokat alakítanak ki benne, nyilván már vasútbiztonságilag megfelelő módon, tehát elkerítve a forgalomtól ajtók, és ablakok részleges befalazásával. János volt az, aki megegyezett a vasúttársasággal, hogy ha már így alakult, az új megálló épülete legyen már közelebb a közúthoz, ott, ahol most is található.
Ők voltak azok is, akik kitalálták, hogy egy régi telefonfülkéből csináljanak mögé pottyantós toalettet. Valóban a többszörösét is felajánlottak a MÁV-nak az épületért, hogy ne kerüljön bontásra, de addig már a dolog „el volt intézve”. Azt még hozzátette János, ha tudtak volna arról, hogy ennyire köthető az épület a Rippl-Rónaiak munkásságához, akkor még jobban küzdenek érte…
40 éves fényképek, a Kaposvár és Barcs közötti szárnyvonal megszüntetett részéről
