Nyugodtan kijelenthetjük, hogy idén Szentlászló vitte el a prímet az önnepségével, az egykori Kaposvár-Szigetvár egykori vasútvonal kapcsán.
Mint az ismert, 125 éve nyílt a vonal, és sajnos 1976 végén bezárták, de eddig idén Rácz Misiéken kívül senkinek nem jutott az eszébe, hogy valamilyen módon megünnepeljék az egykori vicinálist, amely rengeteget adott hozzá a környéken élők életéhez. Az ünnepnapon ott volt szerencsére Pete Gábor is, akinek már bemutattuk a korábbi videós montázsát, hogy milyen is volt ott bő egy hónapja. Gábor a napokban feltette végre a három előadást, és még egy kis érdekességet, így most ezeket is be tudjuk mutatni.
Az első előadást a helyi érdekű vasútvonalak kialakulása Magyarországon címmel dr. Majdán János tarotta.
A következő előadó Lepesi Zoltán volt, aki igazán alaposan ismeri ezt a vonalat.
Végül Gábor Zsolt beszélt a vezetékes távközlés megjelenéséről a vasutaknál.
Bónuszként pedig Marton Sándor tartott egy kis távírászat gyakorlati bemutatót.
Aki megtekintené az állomáson található állandó kiállítást, az pedig jelentkezzen be a Szentlászló Vasúttörténeti Kiállítóhelyére.