Somogyszob – Nagyatád – Barcs III. rész
Barcs vasútállomástól a 68-as főút egykori lábodi átjárójáig
2009 nyarán, a vasútvonal megszüntetése után mintegy 32 és fél évvel végigjártuk az egykori Somogyszob – Nagyatád – Barcs HÉV Lábod és Barcs közti 31 km hosszú szakaszát is. Lábodról a követhetetlen nyomvonal miatt kissé nehézkesebb lett volna elindulni, így – cikksorozatunk eddigi irányát megtörve – délről északi irányba haladva, azaz Barcsról indulva jártuk végig a sínek helyét.
- Barcs állomástól Barcstelep mrh.-ig (2,2 km)
- Barcstelep mrh.-től a 11. sz. őrházig (1,3 km)
- A 11. sz. őrháztól Somogytarnóca mrh.-ig (5,4 km)
- Somogytarnóca mrh.-tól Csokonyavisonta alsó mh.-ig/8. sz. őrházig (5,2 km)
- Csokonyavisonta alsó mh.-tól Csokonyavisonta vá.-ig (2,3 km)
- Csokonyavisonta vá.-tól Somogyvisonta mh.-ig (2 km)
- Somogyvisonta mh.-től Görgeteg vá.-ig (5,7 km)
- Görgeteg vá.-tól a 68-as út lábodi útátjárójáig (6,5 km)
Barcs állomástól Barcstelep mrh.-ig (2,2 km)
Az egykori Somogyszob – Barcs vasútvonal a barcsi állomásról keleti irányba ágazott ki. A második vágány folytatásaként egy ideig párhuzamosan haladt a pécsi fővonallal, majd a Rinya-híd előtt kanyarodott el észak felé. Az elágazás helye a kimagasodó töltésből ma is kivehető. Külön hídja is volt a vonalnak a Barcs-Komlósdi Rinya felett, de ez ma már nincs meg (maradványai a Rinya-kanyarban viszont felfedezhetőek). A mellékvonal S-alakban szelte át Barcsot. A nyomvonal csak a közutakon követhető (kiemelkedések, repedések az útban), keresztezte a Gyár, a Bimbó és a Somogyi Béla utcát is (ezeken a helyeken mára beépítették a vasút helyét). Az elágazástól induló – Somogyszob felé nézve – balos kanyar majdnem 180°-kal visszafordította a vasutat.
Ezután következett a vonal első állomása, pontosabban megálló-rakodóhelye, Barcstelep. A rakodás itt már a bezárás előtt, 1967. július 9-én megszűnt (1962-től már csak a kaposvári tüzép rakodott itt, ám később már ők sem igényelték ennek fenntartását). 1968 júniusának végére – összeggésben azzal, hogy a mrh. mellé fénysorompót kívántak telepíteni – fel is szedték a rakodóvágányt, folyóvágányt építettek be a kitérők helyére. Így Barcstelepet megállóhellyé minősítették le. A vonal itt a mai Bagó-vasút utca helyén haladt. (Tulajdonképpen erről a vonalról nevezték el az utcát, a Somogyszob – Barcs vasútvonal egy a környéken évtizedekig dolgozó pályaőr után kapta ezt a nevet.) A felvételi épület ma is áll, magántulajdonban van, közben kibővítették, az eredeti fal helyét egy repedés jelzi. A párhuzamosan futó Széchenyi utcából közelíthető meg.
Ha az állomásépülettől továbbmegyünk vasútilag Barcs állomás irányába, akkor újabb maradványok is a szemünk elé kerülnek. A felvételi épülethez tartozó udvar kerítésének tartóoszlopa pl. egy sínszál, de a rámpát és a vasúti raktárat is megtaláljuk.
A Bagó-vasút utca elég rövid, de a végében látható a felvételi épület vasút felőli, ma kert felőli oldala, igaz, kerítések választanak el minket tőle. A kis utca felvételi épülettel átellentétes oldalán újabb – egykor vasúti – épület látható, a PFT épülete, mely most szintén magántulajdonban van. Mellette, a Barcs állomás felőli oldalán vasúti kerítések találhatóak.
Barcstelep mrh.-től a 11. sz. őrházig (1,3 km)
A Bagó-vasút utca elágazásához (ahol a Bajcsy-Zsilinszky utcába csatlakozik) 1968-ban – mint fentebb már szó volt róla – fénysorompót telepítettek. Ekkor szélesítették ki az utat, s a régi karos sorompó már nem volt megfelelő. (A ’70-es évek környékén nagy közúti felújítások voltak, új utcák, új városrészek épültek ki Barcson.) A fénysorompó még működő állapotát mutatja be Berkics István 1971-ből származó fényképe, Barcstelep mrh. jobbra lenne megtalálható rajta. Az útátjáró helyén ma repedések jelzik az egykori pálya helyét.
A vasút következő kb. 150-200 métere teljesen kutathatatlan, a Deák Ferenc Általános Iskola és lakótelepi garázssor épült a helyére. Emiatt a Széchenyi utcán lefelé, a vasútállomás irányában kell haladnunk, majd a Kossuth utcánál kell jobbra fordulnunk, s azon továbbhaladva kb. 200-250 méter után megtaláljuk a nyomvonalat ott, ahol keresztezte a Kossuth illetve Deák utcát. Innentől a vasút helye a drávaszentesi úti átjáróig járható egy kellemes minőségű főldút formáját ölti a kertek alatt. A pálya Barcs felől nézve egy jobbos ívvel haladt Somogytarnóca irányába, teljesen párhuzamosan a Rákóczi utcával. Ugyan az átjáró előtt a földút előtt elhagyja a vasút nyomvonalát, de a követése nem okoz gondot, mivel egy rövid, 50-100 méteres füves szakasz után elérjük a kérdéses közutat. Az itt található sorompó kezelése miatt épült a vaspálya által keletről, míg a közút által délről határolt 11. sz. őrház. Maga a ház ugyan lakottnak tűnik, de az állapota erősen leromlott. A folytatáshoz le kell térnünk a nyomvonalról, ugyanis az kerékpárral teljesen járhatatlan. (A vasút ezen része ma Barcs városának a nyugati határát adná, mivel a város majdnem egészen idáig terjeszkedett a vonalbezárás óta. Akkor még csupán mező, rét volt itt.)
A 11. sz. őrháztól Somogytarnóca mrh.-ig (5,4 km)
A vasút járhatatlansága miatt vissza kellett térnünk a 68-as főútra, s azon elindulnunk Nagyatád irányába. Barcs után, a 3-as, 4-es kilométerkő környékén az út bal oldalán található egy épület (talán egykori autósmozi?), amelynél egy földút lefordul a „sínek irányába”. Így visszatérhettünk a nyomvonalhoz, sikerült megtalálni. Kiérkezésünkkor megállapítottuk, hogy visszatekintve tényleg követhetetlen a nyom, akácos nőtt rajta. Előrefelé is csak úgy tudtuk követni, hogy az egykori töltés jobb vagy bal oldalán húzódó földutakat használtuk. Egy idő után azonban szerencsénkre ezek az utak rátértek a nyomvonalra. Az utak, az út jól járható, igaz, előfordultak olyan 100-200 méteres szakaszok, ahol mintha teljesen felszántották volna (ilyen helyeken erősen süllyedtünk, hisz kerékpárral próbáltunk meg áthajtani rajta). Viszont ezeknek a beszántásoknak hála időnként megbizonyosodhattunk arról, hogy jó helyen járunk, ugyanis szigetelőporcelánokat, alátétlemezeket találtunk a földön. Eközben a távolban már házakat láttunk, közeledtünk Somogytarnócához (a település Barcshoz tartozik közigazgatásilag). A megálló-rakodóhely előtt a végig D-É irányban futó vasútvonalat kicsivel eltolták kelet felé, emiatt egy jobbos és egy balos ív váltotta egymást az itt lévő útátjáró előtt. Alapvetően végig ez jellemző a Barcstelep – Lábod szakaszra: D-É irány, helyenként kisebb-nagyobb keletre tolódással.
A megálló-rakodóhely a névadó lakott területhez egészen „közel” található a korabeli HÉV-ek viszonyaihoz képest. A legközelebbi lakóház 500, a település központja 1500 méterre van (megközelítése a Somogytarnóca – Alsógyörgyös úton lehetséges). Itt az átmenő fővágányon kívül csupán egy rakodóvágány volt. A felvételi épület a maga meztelen valójában fogadott minket: ottjártunkkor csupán a csupasz téglafalak és a tető egy része volt meg, az épületet éppen felújítják. Mikor ott jártuk, akkor is épp dolgoztak rajta a munkások. Egy hosszabb időre valószínűleg nem kell attól tartanunk, hogy elveszik. Az átépítést szemlézve úgy tűnik, hogy nagyjából megmarad az eredeti épületforma, nyílászáró-eloszlás; egyedül a forgalmi helyiség vágányokra nyíló ajtaját falazták be. Kicsivel hátrébb, a háttérben még megvannak a HÉV-melléképületek az eredeti formájukban; ugyanígy megtalálhatóak még a távíró-oszlopok, csupán a vezeték hiányzik róluk. A szolgálati hely neve eredetileg Tarnócza volt, majd az 1895/1896-os menetrendi váltáskor lett Somogy-Tarnócza, amely a helyesírási elveink változásával kapta meg a mai formáját.
Somogytarnóca mrh.-től Csokonyavisonta alsó mh.-ig/8. sz. őrházig (5,2 km)
A folytatás járhatóság tekintetében szintén ugyanolyan kellemes, sőt mivel a vasút helyét ma hal- és erdőgazdasági útként használják, ezért minőségileg jobb lett, jobban kijárt utat találtunk, mint eddig volt. Így maradhattunk a vasúti nyomvonal követésénél (az útban egyre több helyen található sóder, sőt elvétve itt-ott zúzottkő is). Ugyanakkor errefelé a terület kicsit vizenyősebb lett. Először egy kb. 7-10 méter hosszú betonvályús, téglával falazott hidat találtunk (érdekes módon csak 1-1,5 méteres nyílással). Az állapota jó, még a korlát is megmaradt rajta (amit sok, ma is üzemelő vasútvonal sem mondhat el magáról).
Innen a nyomvonal egy tórendszer mellé kanyarodik. A töltés oldalában nádas telepedett meg, alját víz mossa. Ellentétben a nagyatádi Csónakázó-tó helyzetével, ezek a tavak már a vasútvonal működése idején is léteztek. Az állóvizek elhagyása után rögtön folyóvízhez, pontosabban annak helyéhez érünk, erre már csak az újabb vasúti híd emlékeztet. Ennek a hídnak az állapotán már látszik, hogy nem használják gépjárművekkel. A szerkezetéből csak a két főtartó vasgerenda maradt meg, rajta szétkorhadt fákat találni. Emiatt az átkelésnél erősen ajánlott a vasgerendákon járni, mert könnyen eltörhet a fa az ember lába alatt.
A hídon túl egy kicsit elvadul az út, beér az erdőbe. Ez szerencsére csak magasabb aljnövényzetet jelent, s egy idő után, mikor mezők közé érünk, meg is szelidül. Itt vakon követtük a földutat, ami kiderült, hogy hibás döntés volt. Míg a vasút északnyugati irányba tart, addig az út északkeleti irányba. Emiatt nem az őrháznál kötöttünk ki, hanem kb. 600-700 méterrel keletebbre, Csokonyavisonta déli szélénél. Ennek folytán rá kellett térnünk a 68-as főútra, ahonnan Babócsa irányába hajtottunk tovább (a 68-as úttól kb. 950 méterre haladt a vasút). Az erdőből kiérő nyomvonalra visszatekintve azonban megállapítottuk, hogy helyes döntés volt a földútra hagyatkozni, mivel a vasút helyét a természet uralja.
Itt, a Csokonyavisonta – Babócsa közút és a vaspálya kereszteződésénél épült meg és áll ma is jellegzetes sárga vasúti színezetében a 8-as számú sorompókezelői őrház. Ugyan kicsit megviseltnek tűnik, de lakott, hangos kutyák őrzik, kerítés veszi körbe. A ház egy megállóhelynek is otthont adott, melynek eredeti neve Csokonya volt, az 1910-es években ezt Erdőcsokonya alsóra változtatták, majd Erdőcsokonya és Somogyvisonta települések 1940/41-es egyesítése után Csokonyavisonta alsó néven üzemelt a bezárásig. Ahogy korábban említettem, innen kb. 950 méter a főút, vagyis ennyire van innen a legközelebbi lakóépület (Csokonyavisonta klasszikus egyutcás, hosszan elnyúló falu). Ezt az egy kilométert egy út szélén kellett megtenni úgy, hogy közben közvilágítás sem volt (ma sincs – minek lakott területen kívül egy út szélére), így 21. századi szemmel nézve nem lehetett túlságosan utasvonzó hely ez a megálló, legfeljebb eleinknek kényszerből.
Csokonyavisonta alsó mh.-től Csokonyavisonta vá.-ig (2,3 km)
Sajnos az őrházon túl a nyomvonal teljesen járhatatlannak tűnt, emiatt vissza kellett mennünk a 68-as főútra. Ott Nagyatád irányába haladtunk tovább, majd Rinyaújlak felé fordultunk le róla. Ezen az úton kb. 800 méter megtétele után kiértünk az egykori vasúti átjáróhoz, melytől délre helyezkedett el Csokonyavisonta állomás. Az átjáró helye után balra lekanyarodva, a vasúti nyomvonallal párhuzamos „hozzájáró úton” juthatunk el az egykori felvételi épületig (közben más épületekkel is találkozunk, az egyik közülük valószínűleg MÁV-épület volt). Ma lakóházként őrzi eredeti formáját, közben felújították, falát zöldre festették. Az állomás háromvágányos volt, ebből az I. vágányzáró sorompókkal fedezett rakodóként funkcionált. Az állomásnak csupán az utcafront felöli oldala járható, a vágányok területét teljesen benőtték a gyomok. Ezen a területen még vonóvezeték-tartók is találhatóak, betontalapzatukkal együtt fekszenek a földön. Egy magányos távíróoszlop is áll még a felvételi épület pálya felőli oldalánál. Az állomás neve eredetileg Visonta-Csokonya volt, ez az 1910-es években Erdőcsokonyára változott, majd az egyesítéstől Csokonyavisonta néven üzemelt.
Érdekes megvizsgálni, hogy pontosan hol is van az állomás. Az egykori útátjáró után rögtön Rinyaújlak táblája következik: az állomás közigazgatásilag valószínűleg már Rinyaújlak község külterületi részén helyezkedett el. A felvételi épülettől Rinyaújlak széle kb. 300 méter, központja 1200 méter. Ezzel szemben Csokonyavisonta széle 600-800 méter, és a központ több, mint 1,5 km. Utóbbi szempontjából elég szerencsétlen helyen volt az állomás: az idevezető közút pont a két településrész központjai között félúton ágazik le, s a majd’ hét km hosszú falunak pont a két széle a központibb jellegű. A fentiek miatt az 1950-es években kérték is az állomás átnevezését Rinyaújlakra, ám ez valószínűleg nem, vagy csak rövid időre valósult meg.
Csokonyavisonta vá.-tól Somogyvisonta mh.-ig (2 km)
Bár az indulás kissé nehézkesnek tűnt a nyomvonalon (egy ház fala és sűrű bokrok között kellett továbbhaladnunk a láthatóan növényzettel benőtt nyomvonalon), a vasút helyét követve haladtunk tovább. Ami az ezutáni pár kilométer hosszú szakaszon következik, az olyan, mintha semmi sem történt volna a pálya felszedése óta. Adott a nyomvonal helyén egy nagyon ritkán használt földút, a pálya két oldalát szegélyező fák egyre terebélyesednek, emiatt egyre szűkül az egykori űrszelvény. Segít a tájékozódásban a Csokonyavisonta állomástól kb. 500-700 méterre található, 6-8 méter hosszú betonvályús híd is. Távolabb az út egyre jobb minőségűvé válik, néhol erdőn kívül, szántóföldek közt halad.
Így érhetünk el Somogyvisonta egykori táblás megállóhelyéhez. Ma már semmilyen nyoma sincs neki, csak arról lehet megismerni, hogy egy a faluból érkező földesút itt keresztezi a vasúti nyomvonalat. A környéket ma szemétlerakónak használják.
A megálló a két világháború közötti időszakban létesült, neve végig Somogyvisonta volt. A településtől mért távolsága mintegy 600-800 méter. Ez nem tűnik soknak az eddigiekhez képest – bár nem is kevés, ugyanakkor rendkívül nagy hátránya volt, hogy csupán egy földúton lehetett megközelíteni, vagyis az időjárás szeszélyei miatt valamelyest idényjelleggel lehetett kijutni a vasúthoz. (Persze az is igaz, hogy régen az emberek hajlandóak voltak szinte akármilyen körülmények között kigyalogolni a világot jelentő vasúthoz.)
Somogyvisonta mh.-től Görgeteg vá.-ig (5,7 km)
A megállótól továbbhaladva a nyomvonal egyre inkább tisztul, majd egyszer csak egy sorompóhoz érünk, amely az általunk bejárt földutat zárja le. Mivel azonban csak ezzel az egy sorompóval találkoztunk, s déli irányból nem fedezték a területet, a múltat eltörölni pedig már nem tudtuk, jobb híján továbbhaladtunk a folytatólagos betonúton. Elértük a csokonyavisontai fürdő üdülőövezetét. Itt 1943-ban kutattak olaj után, de ehelyett 65-70 °C-os gyógyvizet találtak. Erre építettek a háború kiheverése után az 1960-as, ’70-es években egy fürdőkomplexumot. Ugyan a fürdő üzemelése és a vasút müködése között pár évnyi időbeli átfedés létezett, itt sosem volt vasúti megállóhely. Realitása az 1970-es évek elején még valószínűleg lett volna, de akkor „véletlenül” még több utas lett volna a vonaton, s még a végén ne adj’ Isten az elvtársaknak módosítaniuk kellett volna a bezárási terveiket Budapesten. Így az az abszurd helyzet állt elő, hogy ugyan szó szerint a fürdő kapujában ment el a vonat, mégis buszok hordták a vendégeket (a fürdő előtt található a kiépített buszforduló).
A fürdő után egy széles, üres, parkolóként fenntartott területen továbbhaladva egy érdekes dologra bukkanunk. Az elkerített terület túlsó szélén, közvetlenül a kerítés mellett egy betonvályús híd árválkodik, de az a talaj szintjénél majd’ egy méterrel magasabban van. Vagyis az ezen a területen húzódó vasúti töltést az üdülőtelep területrendezése keretében teljesen eltüntették. A hídra ráállva láthatjuk az előttünk húzódó folytatást: egy frissen telepített erdő illetve szántóföld található a vasút helyén. Az említett kerítés miatt nem volt más választásunk, mint a főúton továbbmenni.
A következő megkereshető támpont az egykori 68-as főúti útátjáró. Ebből mára semmi sem maradt. Olyan szinten elhotdták mind a töltést, mind az átjáróbeli őrház alapját, hogy csupán a távolabbi fasorok irányából lehet nagyjából betájolni, hogy hol is haladt a vasút.
Emiatt a folytatásban is a közúton kellett maradnunk, de nem sokáig. A Görgeteg határát jelző tábla után rögtön le tudtunk kanyarodni jobbra. Az úton kb. 600-800 métert kellett megtennünk a vasút helyéig. Itt egy rövid szakaszon Barcs irányába is vissza tudtunk menni (jól járható mezőgazdasági útként ível visszafelé a nyomvonal, majd nekimegy a kukoricásnak: beszántották a töltést). De folytassuk az utunkat Nagyatád, Somogyszob felé. Az itt következő szakaszon azt érezhetjük, hogy szinte csak a talpfák és a sínek hiányoznak: a földútból egyre inkább sóder, majd bazalthalmaz lesz. Errefelé járműforgalom egyáltalán nincs, a picike akáccsemeték háborítatlanul nőnek a pálya helyén, ahol – ha addig nem történik semmi – 15-20 év múlva egy szép erdő lesz. Közben egy szép boltíves, téglából kirakott átereszt lehet találhatunk, amely egész jó állapotban van. Ahogy egyre inkább vastagodott a sóderréteg a lábunk alatt, és egyre inkább vadult a növényzet, lassan megtaláltuk az okát annak, hogy miért is veszett el ennyire ez a szakasz. Görgeteg állomás előtt mintegy 800-1000 méterre egy 25-30 méter nyílású Rinya-híd volt, melyből mára csupán a falazat és az azon nyugvó két főgerenda maradt meg. Így ma már lehetetlen rajta átkelni, esetleg gyalogosan lehet próbálkozni különféle akrobatikus mutatványokkal. Ennek sok értelme azonban már csak azért sincs, mert a túloldalon dzsungel fogadna minket.
Így újfent vissza kellett fordulnunk, visszamentünk a faluba (a 68-as útra). Görgeteg állomáshoz a főútról a Kossuth utcánál kanyarodtunk le jobbra, majd onnan stílszerűen a Vasút utca után kellett balra kanyarodni (amely párhuzamosan helyezkedett áll a vasútállomással). (Egy bizonyos szakaszon visszafelé is járható lett volna a nyomvonal, de ekkor erre már nem vállalkoztunk.) Az egykori útátjárótól észak felé haladva találkoztunk vonóvezeték-tartóval, távíróoszloppal, egy őrházzal és annak jellegzetes vasúti kerítésével is, míg az egykor háromvágányos állomás területéhez értünk. A sínek helye tiszta, járható. Az épületek még az eredeti alakjukban állnak. Az állomásépületnek ottjártunkkor csak az újonnan készült teteje és a falai voltak meg, éppen felújításra készítették elő. Emiatt egy nyílászárója sem volt beépítve (a forgalmi iroda vasútra nyíló ajtaját egyébként is befalazták). Így könnyen betekithettünk: olyan érdekes dolgokat lehetett látni az épületen belső falain, mint pl. a dohányzást tiltó tábla, vagy az a fali keret, amelyre a vasút a hálózati térképet szokta kihelyezni. Valószínűleg a belső falfelületek festésén sem változtattak a vonalbezárás óta, évtizedekkel ezelőtti hangulatot árasztott magából a hely. Az udvaron éppen akkor elbontott H-kerítések voltak fellelhetőek, illetve régi (pl. 1890-es, azaz a vonal megnyitásának idejéből származó) sínszálak és egyéb vasúti tárgyak is maradtak a helyszínen. 1999-es fotók szerint megmaradt egy peronlámpa és az állomás névtáblája is, azonban mi ezeket már hiába kerestük.
Görgeteg vá.-tól a 68-as út lábodi útátjárójáig (6,5 km)
Görgeteg állomása után utátjáró következett, melyet csapórudas sorompó fedezett. A mai napig megtalálható itt az egyik U-alakú csapórúdtartó.
A továbbiakban egy földúton haladhatunk tovább, amelyen hol bazalt-, hol sódernyomokat lehet találni. Görgeteg és Lábod közt kb. féltávtól egyre erősebb lesz a növényzet, mígnem teljesen egy erdő közepén találjuk magunkat. Itt a vasút északnyugati irányba haladt, a környék földútjai viszont északkeleti irányba vittek minket. A sűrű erdő, a Rinya-patak miatt kialakult nádas és ingoványos terület miatt esélytelen volt róluk letérni. A földutakról Lábod rinyahosszúfalui részén (a rinyabesenyői úton) kötöttünk ki. Itt tudatosult csak bennünk, hogy a vasút helyét már jóideje elhagytuk, nem követtük. Valószínűleg lehetetlen is lett volna a nyomvonalat egészen a 68-as úti lábodi útátjáróig követni, hisz annak Barcs felőli oldalán sűrű erdő zöldel már a vasút helyén. Kérdéses volt továbbá az általunk végülis sosem látott lábodi vasúti Rinya-híd állapota is. Végül aszfaltúton, Lábod utcáin haladva értük el az egykori útátjárót, s a hozzá közeli egykori vasútállomást.
Összegezve elmondhatjuk, hogy nem biztos, hogy a most leírt állapotok még hosszú évekig megmaradnak. Egyes szakaszok már most elvesztek, kezelésbe vette őket a természet, s vannak további olyan részei a nyomvonalnak, amelyek erősen veszélyeztetettek ilyen téren. Pedig Somogy vármegye első helyiérdekű vasútja nem volt tipikus kisforgalmú zsákvonal, sokkal inkább a közúti forgalmat mindenek felett előnyben részesítő 1968-as közlekedéspolitikai koncepció áldozata. Az itteni emberek – főleg az olyan településeken, ahol a vasút a település szívében haladt, pl. Lábod, Görgeteg – szerették és használták is a vasútjukat. Látszik ez abból is, hogy vigyáznak értékeire és emlékére. Jól példázza ezt pl. a korábbi cikkünkben bemutatott, emlékművé varázsolt lábodi kilométeroszlop, vagy az, hogy a Görgeteg központjában álló településtérkép ma is jelöli a község megszűnt vasútvonalát, vasútállomását.
Felhasznált irodalom:
a MÁV Központi Irattár ide vonatkozó dokumentumai
Csuka Barna
Dávidházi Bálint
