Búcsú a Balatonszentgyörgy – Somogyszob vasútvonaltól

2009 decembere van, a menetrendváltás időszaka. Ezelőtt utoljára két éve és kilenc hónapja, 2007 márciusában került sor vasútvonal-bezárásokra Magyarországon, melyet viszonylagos csend követett. A gazdasági válság, a romló magyarországi gazdasági helyzet és a közösségi közlekedés átalakításának igénye azonban megtörte ezt a csendet. A hatalmas pénzeket felemésztő MÁV helyzetének rendezésére egy 40 milliárd Ft-os megszorító csomagot irányoztak elő, melynek keretei közt most ismét vasútvonalak szűntek meg Hazánkban. A korábbi tapasztalatok szerint a mellékvonal-bezárás nemzetgazdasági szinten aligha okoz szabad szemmel látható megtakarítást, a terv azonban már végleges: 2009. december 12-én mintegy 840,9 kilométernyi hazai vasútvonalon végigmegy, végigment az utolsó személyszállító vonat. A vasútvonalak lajstroma hál’ Istennek 2009 nyarától a töredékrészére csökkent (az eredeti terv a mellékvonalak szinte teljes felszámolása volt), de így is tekintélyes mennyiség akadt fenn a rostán. A lista változatos: a leggyengébb, mai formájukban már a közösségi közlekedési igények kiszolgálására alkalmatlan falujáró mellékvonalaktól az akár távolsági szereppel is felruházható vasútvonalakig sok mindent tartalmaz. Kommentár nélkül (a dátum az adott vonal átadásának időpontja):

A végleges lista Somogy megyét tekintve a Somogyszob – Balatonszentgyörgy vasútvonalat érinti. (Sokáig szerepelt a tervezetben a Kaposvár – Siófok vonal Karád – Siófok szakaszának megszüntetése is, ám hosszú huzavona után lekerült a listáról. Hasonló cipőben jár a balatonfenyvesi kisvasút is, amelyről egészen az utolsó napokig úgy tudhattuk, megszűnik a MÁV összes kisvasútjával együtt. A Balaton-parti kisvasút megmentésére irányuló komoly szándék azonban győzött: a kisvasutat feltehetőleg át fogja venni egy önkormányzati társulás, ám ez a mostani menetrendváltásra nem lett volna megvalósítható. Így amíg ez meg nem történik, a MÁV tovább üzemelteti a vonalat.)

A 37-es számú vasútvonal megszüntetését már régóta tervezték. Az árufuvarozás a tervek szerint Mesztegnyő – Marcali – Balatonszentgyörgy és Somogyszob – Böhönye viszonylatban egyelőre megmarad, ahogy a vonal állomásain, Marcaliban és Balatonkeresztúron a forgalmi szolgálat is (így viszont felvetődik a kérdés, hogy miből lesz a megtakarítás: a mozdonyvezetőket, kalauzokat áthelyezik, a forgalmi szolgálat marad, vagyis a dolgozók száma nem csökken; a Bz-k helyett hetente egyszer a PFT megy végig a vonalon). (Kis kitérő – általánosan minden bezárt mellékvonalról: a vonatszemélyzetet sehol sem érinti leépítés, vagy áthelyezik, vagy nyugdíjazzák őket. A forgalmi szolgálat egy-két hely kivételével mindenhol megmarad. Így előfordulhat olyan abszurd helyzet is, hogy a forgalmista/állomáskezelő havonta jobb esetben egy-két tehervonatot lát…) A 68-as főútvonallal párhuzamos mellékvonal korábban komoly forgalmat bonyolított le: jelentősebb méretű települések is találhatóak mellette, Nagyatád balatoni forgalmát is szolgálta. A vasúti megállók és állomások egy része elfogadható (Segesd, Böhönye, Mesztegnyő), sőt jó helyen (Marcali, Balatonkeresztúr), más része a településektől távolabb található (Kéthely, Balatonújlak). A problémák sokrétűek, de a legnagyobb gondot a csapnivaló, 20-30-40 km/h-s pályasebesség jelentette (amely „kis” ráfordítással 60 km/h-ra lenne emelhető a sóderágyazatos Segesd – Somogyszob szakasz kivételével). Az alacsony járatsűrűség (10-15 éve napi 4-5 vonatpár járja a vonalat) és a rossz csatlakozások sem növelték a vasút versenyképességét (míg Balatonszentgyörgyön/Balatonkeresztúrról Balatonmáriafürdőre nagyjából elfogadható átszállások voltak, addig Somogyszobon szinte mindig légüres tér fogadta a vonatot). Előbbiek fő oka (az általános nemtörődömség mellett) a keresztezési helyek megszüntetése és rugalmatlan kezelése volt (Böhönye és Mesztegnyő megálló-rakodóhelyek alkalmasak lettek volna vonatkeresztezésre, az 1990-es években a forgalmi szolgálat megszüntetésével létrejött status quón azonban nem változtattak). Ráadásul Marcaliban a Somogyszob felőli oldalban a váltókat és az ottani sorompót is a forgalmista kezelte, így az egyik vonatnak mindig kellett várnia legalább nyolc-tíz percet.

Az sem segített a vonal helyzetén, hogy az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció jegyében bezárták a vonal „déli folytatásának” nagyrészét, a Nagyatád és Barcs közötti vonalszakaszt. Ezzel megszakadt a gyorsabb vasúti kapcsolat Pécsre, illetve a bezárt szakaszról a Balaton felé. (Igaz, a két vicinális kapcsolatát és ezzel pl. a 37-es vonalról a Nagyatádra jutást nagyban nehezítette, hogy Somogyszobról mindkettő keleti irányba ágazik ki: átszállás, de minimum irányváltás szükséges, ám mivel ez legfeljebb 5 perc – feltéve, hogy nem mellékkocsi a vonat vége –, ezért megint csak akarathiányról beszélhetünk.) Bár az utasszámok a fentebb említett okokból mára sajnos valóban lecsökkentek (igaz, a leggyengébb mellékvonalakét így is jóval meghaladják), komolyabb forgalmat leginkább csak péntek-vasárnap és nyáron bonyolított már le, a vasútvonal nagyon sok szolgálatot tett ennek a vidéknek. Megérdemli, hogy pár könnyet hullassunk érte. Ott voltunk az utolsó vonaton.

Az utolsó vonat

Az utolsó vonatpár menetrend szerint Marcaliban keresztezett – ahogy az már hosszú évek óta így van. Mi a Keszthelyről induló, Somogyszobra érkező vonattal mentünk végig a vonalon, ez az, amely utolsóként hagyta el a 37-es számú vonalat.

De ne szaladjunk ennyire előre! Keszthelyre még délután, a Somogyszobról 15:23-kor induló vonattal mentünk fel. A somogyszobi állomáson már ekkor is látható volt, hogy gyásznapnak, gyászestének nézünk elébe. A forgalmi iroda ajtaja mellé fekete zászlót akasztottak, s az induló keszthelyi vonatra (Bzmot 185 + Bzx) a megszokott mellé egyedi nyomtatású iránytábla is került. Rajta:

„SOMOGYSZOB
1983. okt. 24. – 2009. 12. 12.”

Ez volt ugyanis az a szerelvény, amely – miután feldöcögött a Balaton-partra – visszafelé az utolsó vonat szerelvényét alkotta. Az ablakba nagy, fekete alapon fehér 37-es került ki, a motorra fekete szalagokat fűztek.

Felfelé körülbelül 30-40 utassal mentünk, Marcaliban sokan várták a vonatot. Az eggyel korábbi járatot állítólag Böhönyén is nagyon sokan várták, s dugig volt, az önkéntes tűzoltók pedig forraltbort is osztottak mások elmondása alapján. Keszthelyen is volt már délután búcsúztatás.

 

1 of 4

- +

Keszthelyen hosszú ideig vártunk az indulásra, a vonat csak 20:42-kor indult visszafelé. A várakozás percei (és a későbbi utazás) alatt megemlékeztünk más mellékvonalakról, melyeken épp az adott időpontban érkezett meg végállomására az utolsó személyvonat. Ezalatt megjelentek a környék szolgálaton kívüli vasutasai, akik nagy koszorúval, virágokkal díszítették fel a Bzmotot. Az ablakba is bekerült egy hatalmas fekete zászló. A koszorún a következők álltak:

„1983 – 2003 SZOLGÁLTA AZ EMBEREKET
HAMAROSAN FELTÁMADOK”

A mellékkocsi végén lévő panorámaablakba került át a motorról a hosszú fekete szalag. Közben egyre több vasútbarát is megjelent, majd egy újabb hatalmas csapat vasutas érkezett, akik még koradélután jöttek Somogyszob, Marcali felől, s ekkorra már megjárták a helyi kocsmákat.

 

1 of 3

- +

A hangosbemondóban elhangzott a „Kell még egy szó…” című dal, majd hatalmas kürtszóval, kb. százötven emberrel és némi késéssel útjára indult az utolsó somogyszobi személyvonat. Megálltunk Fenékpusztán, Balatonszentgyörgyön és Balatonberényben is, de sehol sem került sor komolyabb fogadtatásra (természetes, hogy mindenki a kiinduló állomáson, Keszthelyen akart felszállni és szállt is fel a vonatra). Ezt követően – a menetrendben nem szereplő balatonmáriafürdői elágazáson – lekanyarodtunk a fővonalról, s a vicinálison folytattuk az utunkat.

Balatonkeresztúron nem sokan várták az utolsó somogyszobi személyvonatot. Nem csoda, ha azt nézzük, hogy a Balatonhoz közel eső település gyakorlatilag egybenőtt Balatonmáriafürdővel, melynek saját, Balatonkeresztúr mellékvonali állomásától gyalogosan alig tíz percre lévő vasútállomása van a Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa fővonalon. Fonyód, Budapest felé jellemző átszállási pont volt a Balatonkeresztúrról Balatonmáriafürdőre való átgyaloglás.

 

1 of 5

- +

A településektől távol eső Balatonújlakon és Kéthelyen sem vártak minket tömegek, a vonal egyetlen városában, Marcaliban viszont igen. Itt került sor az utolsó vonatkeresztre: az ellenvonat már bent állt, noha menetrend szerint nekünk kellett volna várnunk rá. Többszáz ember gyűlt itt össze a vonal búcsúztatására. Megemlékezés és az események megörökítése után a vonatok kürtszóval jelezték utazóközönségüknek, hogy ideje indulni. Az ellenvonat kicsivel előbb, mi egy-két perccel később indultunk el.

Az utasok száma kicsit csökkent, de így is teli vonattal indultunk tovább Somogyszob felé. Sem Mesztegnyőn, sem Böhönyén nem várták sokan a vonatot, sehol sem időztünk.

Felsőbogátpuszta kidőlt tábláját néhány lelkes utas egyszer utoljára még felemelte, de itt sem találkoztunk nagyobb tömegű búcsúztatókkal. Csakúgy, mint Segesden. A vonat mindenhonnan kürtszóval indult, s kürtszóval is vonult be Somogyszobra. Csak néhány percet késett. Egy kis csapat az állomásépület előtt elénekelte a Himnuszt. Elbúcsúztunk az utolsó vonattól, melynek szerelvénye koszorústul, az aznap Nagyatádra ingázó Bz-motorral együtt elindult szerelvénymenetben Kaposvár, Dombóvár felé. Nagyatádra másnaptól már dupla IP-szerelvény ingázik Somogyszobról, ugyanis a szintén ezen a napon bezárt [Sásd -] Godisa – Komló mellékvonalon eddig járó szerelvényeket ide helyezték át. Balatonszentgyörgy felé viszont már nem kell több személyvonatot küldeni…

Írta: Csuka Barna és Dávidházi Bálint
Közreműködött: Gálovics Márk