Középrigóc. Eredetileg csak a Kaposvár – Barcs HÉV-vonal miatt létesítendő forgalmi kitérőnek tervezett állomás a dél-somogyi erdőségek sűrűjében, Barcs és Darány közt, a Pécs – Gyékényes fővonalon. Sok helyre el lehet ezt mondani, de itt igazán érvényesül a látott már szebb napokat is szöveg. Nem a környezetre gondolok, a helyszín a természetet szerető emberek számára most is ugyanolyan vonzó, az állomást is nagyon szépen rendben tartják, az egész vasútvonal egyik leghangulatosabb helye. A vasúti forgalom viszont volt már élénkebb is. 1905. november 16-án adták át a forgalomnak a Kaposvár – Barcs, avagy Kaposmérő – Középrigóc vasútvonalat, mely a forgalmi végpontként funkcionáló Barcs felől innen ágazott ki a fővonalból. Északon Kaposmérőnél érte el a Dombóvár – Gyékényes vasútvonalat. 1979. december 31-én ment el az utolsó Középrigóc és Kaposmérő közt közlekedő menetrend szerinti vonat, ennek az útját fogjuk követni a 2000-es évek valóságában.
Középrigóc Barcs közigazgatási területén fekszik, a Duna-Dráva Nemzeti Park festői környezetében. A kistelepülés nevét 2006-ig elágazóként működő vasútállomása mellett leginkább erdei iskolájáról lehet hallani (Dráva Völgye Középiskola Középrigóci Kollégiuma). 2006-ban a Barcs – Villány vonal Sellyéig húzódó szakaszát zárták be, a Rigóctól 7 km-re lévő barcsi vasútállomás itt is csak forgalmi kezdőpont volt, ez a vonal is innen ágazott ki a fővonalból. (Az egykori 62-es Középrigóc – Sellye – Siklós szakaszát 1912-ben nyitották meg.)
Középrigóc három vágányos állomásán a kicsi, téglás falú (HÉV szabvány szerint IV. osztályú) felvételi épület a déli oldalon található. (Mellette egy első ránézésre III. osztályúnak tűnő, de átalakított épület foglal helyet, lakásként funkcionál, lehet, hogy régen ez volt a felvételi épület.) Az I. vágány volt a sellyei, a II. a pécsi, gyékényesi, a III. a kaposvári átmenő. Mindkét mellékvonal a keleti oldalon hagyta el Rigócot. A vágányzat Sellye felé megvan (nyíltvonalon már igencsak foghíjas), a sínfejeknek viszont már nincs miért csillogniuk, az állomás keleti oldalán álló robosztus építésű I-es számú váltókezelői toronyban ezt a váltót már valószínűleg nem sűrűn mozgatják. Még a sellyei vonal kiágazása előtt van abba az irányba egyébként egy csonakvágány is, amely valaha egy homokbányába vezetett.
A kaposvári vonal elágazásának váltóját 2000-2001 körül szedték ki (bár korábban volt itt angolváltó is, ahogy arról a Középrigóc mai vágányhálózatának kialakulási folyamatára rámutató cikkünkben is hallhat a kedves Olvasó), a vágányzáró sorompót rá egy-két évre távolították el. Nem maradéktalanul, ma is látszanak a maradványai, több talpfa is a helyén maradt. A vasútvonal néhány méter után bekanyarodott északra az erdőbe, a bazaltköves töltés itt szinte teljesen megmaradt. Nagyjából odáig, ameddig a vágányzatot is tovább meghagyták a helyén a vonalbezárás után, mivel egészen az 1990-es évekig teherkocsikat tároltak ezen a párszáz méteres szakaszon. (A vasútvonal bontási engedélye szerint a bontást (…) Középrigóc állomáson az 503+10 szelvényben kell befejezni, így az ezen túl lévő szakaszt valószínűleg később bontották el.) A fák, bokrok viszont hosszútávon erősebbek, mint a bazaltköves töltés, kisebb dzsungel alakult ki rajta. Ma már nagyon nehezen járható. Ha valahogy sikerül átjutni ezen a részen, esetleg sikerül kikerülni (balról egy kisebb földutacska is vezet mellettünk egy ideig), akkor valamivel jobb részre kerülünk, ahol már csak az 5-10 métereként lévő egy-egy kidőlt fenyőfán kell valahogy átjutni. Ezen az első szakaszon sok emlék maradt a vonalból, megvannak pl. az 503-as, 502-es szelvénykövek, sok távíróoszlop-maradványt lehet látni, törött és egész porcelánok sora fehérszik az avarban. Néhány talpfa is akad, MÁV-os területjelző betonkövek szegélyezik az űrszelvényt. A bazaltköves maradványokat egy idő után sóderes nyomok váltják fel.
Hamarosan elérünk egy keresztező földutat, melynek egyik ága rákanyarodik a nyomvonalra. Innentől jó minőségű úton megyünk, bizonyára az erdészet használja. A kereszteződésben a Rigóc felőli oldalon egy ottmaradt talpfa maradványai ágyazódtak be a kavicsos talajba.
Nemsokára megtaláltuk Középrigóc bejárati előjelzőjének talapzatát is. A betonobjektumon egy széles vascsővel kibélelt lyuk van, a természet mára minden földi jóval betömte.
A nyomvonal továbbra is jó állapotban van, közben egy letört szelvénykő alját, majd egy kidőlt kilométeroszlopot látunk. Utóbbira egykor fémtáblára lehetett ráírva a száma, ez természetesen eltűnt.
Az első megálló Aranyospuszta, Középrigóctól 4 km-re van. A nyomvonal mellett itt a földből kiszedett nagy fatönkök vannak. 1968. március 31-ig megálló-rakodóhelyként funkcionált, eddig az időpontig lehetett itt rakodni. A bezárás idejére szimpla megállóhellyé minősítették le, felszedték a rakodóvágányt is. (1941-ben a meglévő rakodóvágány Kaposmérő felé vezető folytatásaként egy farakodásra használt 120 méter hosszú csonkavágányt is építettek itt. A Kaposmérő felőli oldalon található kitérőket viszont az 1950-es években elbontották, így az I. vágány abszolút csonka maradt, csak Középrigóc felől lehetett a rakodóra bejárni, ahogy azt a lentebbi ábra is mutatja. Valaha egyébként keskenynyomközű iparvasút is volt itt.) A Rigóchoz közelebbi oldalon áll a WC épülete, melyen még ma is megvannak a NŐK és a FÉRFIAK táblák. A felvételi épület a nyomvonal nyugati oldalán áll, őrzi eredeti sárga színét, lakják, két oldalán ma is láthatóak az egykori vasúti jelzések (T, J, 10). Az élet ma nagyon nehéz itt, a buszmegálló 1 km-re van, télen a település a nagy hóban megközelíthetetlen. Valaha sokan laktak a környéken, de Aranyospuszta mára tulajdonképpen megszűnt településként létezni. A felvételi épületben áram sincs.
A főút felől nyugati irányból érkezik egy bekötőút a régi megállóhoz. Az átjáró régi őrháza ma is áll, felújították. A nyomvonal az erdőben folytatódik.
A töltés ezen a szakaszon végig sóderes. Hamarosan találkoztunk két talpfával és egy vasúti hidacskával is.
Lassan elértük Szulokot, a község, vele együtt a Kaposvár – Barcs közút itt velünk párhuzamosan halad tőlünk nyugatra. A vasútállomás nem éppen a falu közepén volt. Jól látszik innen Szulok katolikus temploma, de a vonalából is még majd’ egy kilométert kell haladnunk az állomásig. Közben két másik talajba ágyazódott talpfát is elhagyunk.
Rigóc felől Szulok egykor három vágányos állomására az úthálózatot tekintve csak az állomásépület utca felőli oldalára tudunk érkezni. Így tőlünk jobbra lesz a téglás rámpa és a raktárépület, kissé távolabb a felvételi épület, mely az erdészeté. A rámpa beton részében ma is megtalálhatóak a sárga-feketére festett sínek. A környék, a terület rendezett, a gyönyörűen felújított felvételi épülethez északi irányból aszfaltút vezet. Ha kicsit a másik oldalra is nézünk, a bekötőút épülettel átellenes oldalán láthatunk egy HÉV feliratú oszlopot, s egy másik épületen Vasút utca 1. feliratot olvashatunk. A helyiek elmondása szerint ez korábban vendéglő volt. Egyik kerítésoszlop itt sínszálból van. A Vasút utca egyébként a település belsejében ér véget. Legalább nevében még megmaradt itt emlékül ez a közlekedési forma. A vágányzat helye füves, fás, bokros terület, de természetesen az a rész is rendezett.
Szulok után a nyomvonal eléggé elveszett. Az állomásépületet elhagyva a vasút irányát nem tudjuk pontosan követni. Ha az aszfaltúton megyünk tovább, valahol jobboldalt mellettünk haladhattak a vágányok. Így az első kereszteződésben először jobbra, majd balra kell fordulnunk a nyomvonal megkereséséhez. Így egy olyan (burkolat nélküli) úton kötünk ki, melyet jobbról kerítések, házak szegélyeznek, s ahol akadnak maradványok a talajban. Egy idő után viszont megszűnnek, a nyomvonal innen nem nagyon követhető tovább. Ez az út ugyan folytatódik, de már nem a nyomvonalon, mivel abszolút nem találni se sóder, se bazaltköves nyomokat, emelett az iránya sem megfelelő, nomeg kukoricamezőkhöz érünk ki rajta. A vasút ettől a bizonyos mezőgazdasági úttól jobbra, azaz keletre vezethetett, nekünk viszont mégis nyugatra kell visszamenni, hogy valahol elérjük a Szulok legészakibb részéről kiágazó kálmáncsai bekötőutat.
Ugyanis ezt az utat keresztezte a vasút, s közvetlenül emellett az átjáró mellett északra volt a két vágányos Kálmáncsa megálló-rakodóhely. A helyszín könnyen felismerhető, az útburkolat aszfaltja egy itt egy csíkban, a vágányzat helyén rosszabb minőségű, észak felé nézve pedig kicsit beljebb látható a sárga színű felvételi épület. Az oda vezető utat, azaz a nyomvonalat egy piros-fehérre festett (nem vasúti jellegű) sorompó fedezi. A túloldalra visszatekintve egyébként úgy tűnik, a vasút helyét beszántották. Kálmáncsa község egyébként innen keletre fekszik, még több kilométer. Itt is van Vasút utca, amely tulajdonképpen a bekötőút a község központjáig vezető része.
Az eredeti színeit őrző felvételi épületben lakó idős vasutas úr készségesen igazított minket útba a folytatáshoz, szükség is volt rá. Ő egyébként Barcson és Középrigócon dolgozott korábban, mint váltókezelő. Tovaindultunk Kaposvár felé, közben még vetettünk egy pillantást az itt is álló raktárépületre és a rámpára.
Hosszú szakaszon követhető a nyomvonal Kálmáncsa után. Átmegyünk a Bordás-erdőn, majd egy mező szélén kötünk ki. Közben több másik földutat is keresztezünk.
Hamarosan elérünk viszont egy olyan helyet, ahonnét a vasúton már nem lehet továbbmenni. Itt jobbra kell kanyarodnunk, majd egy betonlapokból készült úthoz érkezünk. A betonlapok csak itt kezdődnek, délre még földesútként működik. Nekünk északra kell elindulnunk, majd balra kell kanyarodni (jobbra Jánosmajor található). Nem szenvedünk sokáig vasúti maradványok nélkül, ezen az úton található ugyanis az az útátjáró, ahol máig is megtalálhatóak a sínszálak. Idáig a nyomvonalat ugyan beszántották, viszont innentől újra követhetővé, járhatóvá válik. Ha valaki a betonúton halad tovább, akkor is Homokszentgyörgyre jut, ha a nyomvonalon, akkor is. Utóbbi a mi szemszögünkből természetesen sokkal előnyösebb, hisz az egykori Homokszentgyörgy megálló-rakodóhely előtt kötünk ki, míg a másik útról még a községben kellene Kaposvár felé továbbmenni odáig, ahol a vasút a Kaposvár – Barcs műutat keresztezte.
A nyomvonalon egy mezőn túljutva újra fák közé kerülünk, nemsokára pedig bevágásban fut a vasút nyomvonala. Egy hídon is átmegyünk.
Homokszentgyörgyre való odaérkezésünk közeledtét házak, kertek fogják jelezni. A településen a vasút a Kaposvár – Barcs közutat keresztezte, s ettől északra volt az egykori megálló-rakodóhely. Talán az itteni fontos útátjárónak és csapórudas sorompójának köszönhette azt Homokszentgyörgy, hogy itt még a vonal életének utolsó két évében is szolgált állomáskezelő, s hogy még akkor is térközőrhely volt, mikor már szinte az egész vonalon megszűnt a személyzet az egyszerűsített forgalmi szolgálat bevezetése miatt (Homokszentgyörgyön kívül csak Lipótfán és Kadarkúton volt ekkor már csak szolgálat, utóbbin is csak váltókezelő). Homokszentgyörgy a vonal megálló-rakodóhelyei közt abban is különleges volt, hogy közülük itt volt egyedül fedezőjelző (1966-ban létesítették). Kadarkúthoz hasonlóan egykor itt is volt kisvasút.
Az eredeti színezetű felvételi épület ma is áll, magántulajdonban van, de itt csak az utca felől megközelíthető, a nyomvonalat elkerítették. (Egyébként a vasút nyugati oldalán van.) Kicsivel távolabb áll az érdekes formájú raktárépület, de szintén a kerítésen belül (mellette régi vasúti talpfákat használtak fel kerítésoszlopnak). Nincs túl jó állapotban, tetejéről hullik a cserép, ablakai itt-ott ki vannak törve. Még távolabb felfedeztük az állatrakodó maradványait is. Két vágány volt itt is.
Ha továbbmegyünk Kaposvár felé, a megálló-rakodóhely mellett haladó földesút összefut a nyomvonallal.
Nemsokára keresztezünk még egy homokszentgyörgyi utcát. Ezt követően a vasút helye eléggé elveszett, valószínűleg nem sűrűn használják, de azért járható (a gazok közt a földön heverő faágak miatt nehéz haladni). Hosszú 6 kilométer következett Lad vasútállomásig.
Szerencsére a helyzet egy kis idő után a javunkra változott (a nyomvonal itt is egy másik földút becsatlakozásától vált használhatóbbá). Egy kis szakaszon bevágásban haladt a vasút.
Közben bazaltköves foltokat, néhol egész bazaltköves szakaszokat találtunk a töltésben. Hamarosan egymás után rövid távon belül két híddal is találkoztunk. Az első híd oldalában jól látszanak a téglák.
Sokhelyütt lehet felfedezni távíróoszlop-maradványokat az avarban. Elsősorban a törött porcelánok darabjait lehet látni, de akadnak ilyenek még egészben is. Maximum 1-200 méter megtétele után előbukkan a másik híd is. Lentről nézve az oldala az előzőnél jobb állapotú, víz se itt, se a korábbi alatt nem nagyon volt már. Lehet, hogy a nyári meleg teszi.
Ezt követően nemsokára keresztezzük a Kaposvár – Barcs közúton lévő Szentmihálypusztáról Gyöngyöspusztára vezető földesutat. A földbe ágyazódva pihen ma már funkció nélkül egy ittmaradt talpfa.
Az előbb említett útból elágazik keleti irányba egy másik is, Tiltványpuszta, Lad felé. Rövid időn belül ezt is keresztezzük. Lad község itt nagyjából egyvonalban van velünk, innen keletre fekszik a főút mentén. Ebben az irányban látjuk magunk mellett a ladi legelőt. Lad, vagy ahogy korábban nevezték, Németlad-Gyöngyöspuszta vasútállomás innen még 2-3 kilométer a nyomvonalon. Igen messze volt tehát az állomás a falutól, durván 3 km-re. Még a másik névadó kistelepülés, Gyöngyöspuszta is kb. 2 km-re volt.
Továbbhaladva találunk egy törött szelvénykövet, majd az egész nyomvonal talán legelveszettebb része kezdődik. Eleinte csak gazosodik az út…
… majd nagyobbnál nagyobb csalánokkal lesz dolgunk. Közben baloldalról, nyugatról kerítés, ill. erdős terület szegélyez minket, jobbra, keletre szántóföldeket lehet látni. Az állatok viszonylag nyugodtan mozognak a környéken, úgy látszik, nem szoktak az emberhez. Láttunk szarvast, vaddisznót, őzeket is. Nem sok mindent csinálhattak itt a vágányfelszedés óta, esetleg a fákat vagdalták. A nyomvonal változatos, akadnak tisztásabb részek, de alapvetően járhatatlanná válik. Kisebb, 1-2-3 méteres akácfák lepték el, nagyon sok van belőlük. Csak nagyon lassan lehet a nyomvonalon haladni, folyamatosan utat törve a bozótban. Néhány helyen ki lehet kerülni a dzsungelt a baloldalt lévő kerítés mellett, de kevés ilyen lehetőség adódik. Kép erről a járhatatlan szakaszról nincs, nekünk ott eszünkbe sem jutott fotózni. Csak egy-egy kifejezetten vasúti eredetű emléket örökítettünk meg, mivel az érintetlen világban jól megmaradtak a bazaltköves töltésnyomok, távíróoszlop- és szelvénykőmaradványok. Megváltásként feltűnik baloldalt a távolban egy épület, méghozzá a vasút egykori gyöngyöspusztai úti átjárójának őrháza. Tisztább területre érkezve egy újabb szelvénykövet találunk.
Az utat folytatva Gyöngyöspuszta bekötőútján kötünk ki, az átjáró régi őrháza előtt (rajta még mindig megvan a 6-os, azaz 6-os számú őrház tábla). Természetesen aszfaltozott út, Gyöngyöspuszta nyugatra található, kb. 2 km-re, jobbra, vagyis keletre pedig párszáz méterre halad – innentől a vasúttal párhuzamosan – a Kaposvár – Barcs közút.
A három vágányos Lad (korábban Németlad-Gyöngyös, Németlad-Gyöngyöspuszta) vasútállomást itt nem a nyomvonalon (az itt is igen elveszett), hanem az egykor az állomáshoz vezető úton tudjuk megközelíteni. A keleti oldalon volt, van a felvételi épület, így a nyomvonal keleti oldalán van az út is. Ez is jó minőségű, aszfaltos út. Az állomás a SEFAG telepén van, így egy kapu, illetve kerítés fedezi. Bent már tiszta a nyomvonal is, a felvételi épületet pedig komolyan átalakították, felújították, kibővítették. Kicsivel beljebb a raktár és a rámpa is látható, szintén jó állapotban, sőt, felújítva.
(Németlad-Gyöngyöspuszta eredetileg egyébként megálló-rakodóhely volt. Az állomássá fejlesztés ötlete – a lipótfai megálló-rakodóhellyel együtt – 1950-ben merült fel, s meg is valósult.)
A ladi állomáson kapott útbaigazítás révén megtudtuk, az állomás területét északi irányban is elkerítették, azaz innen nem tudtunk a nyomvonalon továbbmenni. Helyette kimentünk a Kaposvár – Barcs műútra, s továbbmentünk ott Hencséig. Ott a helyi boltban pótoltuk az eddig elszenvedett vízhiányt. Közben a vasút velünk párhuzamosan fut, Bendepuszta mellett halad el.
Hencsén az egykori megálló-rakodóhely eléréséhez Kőkút irányába, nyugatra kell fordulni. A szolgálati hely teljes neve Hencse-Hedrehely volt. (Hedrehely egy másik község Hencsétől keletre.) A kőkúti úton is volt útátjáró, így volt őrház is. Az épület ma is áll az átjáró mellett, lakják, az 5-ös szám néhány éve még rajta volt. A kőkúti út mindkét oldalán egy-egy kisebb vasúti híd van. Az átjáró helye az aszfaltból is kivehető, illetve a burkolat alatt látszik még a régi, köves út rétege, hasonló, mint amilyennel Homokszentgyörgy előtt találkoztunk. A kerítésoszlopok az őrház körül is talpfából vannak. Délre, Lad felé visszanézve a nyomvonal kissé elveszettnek tűnt, de egy ideig biztosan járható lett volna. Mi ezt már nem próbáltuk ki.
Hencse-Hedrehely két vágányos megálló-rakodóhely volt. Az épület ma is a helyén áll, a színek is az eredetiek, két vasút felé néző ajtót befalaztak rajta. Kerítés és szőlősor veszi körül, lakják.
Hencsét követően a nyomvonal tiszta, egészen Kadarkútig járható. A töltés itt elég hosszú szakaszon bazaltköves.
Kadarkút előtt a nyomvonalat elképzelhető, hogy beszántották, de a környék földesútjai is eltájolnak minket a biztos nyomvonalhoz, a vasútállomáshoz. Két földút is vezet párhuzamosan, a vasút helye bizonyára a nyugatabbi. A másikról egy olyan kadarkúti utcába juthatunk, mely az állomásépületnél csatlakozik be délkeletről a Vasút utcába. Jelentős emelkedőn mentek át a vonatok itt észak felé. Az állomástól délre található beépített terület egy része elképzelhető, hogy valamennyire az egykori vasúti pálya illetve a kadarkúti vágányok helyére nyúlik be, de a nyomvonal alapvetően tiszta.
Kadarkút vasútállomás három vágányának (az állomás déli részén az I. folytatásaképpen egy csonkavágány is volt, ez volt a IV.) helye részben szabad, részben elkerített terület. A rakodótér megvan, elég romos. Nem is olyan régen bontották el fölüle a raktárépületet. A felvételi épület áll, magántulajdonban van, valamelyest átalakították (a vasút felőli oldalon pl. nincsenek meg az ajtók, aprócska ablakokat találunk a helyükön). Ezt és a hozzá tartozó területet, melléképüleket elkerítették. Áll pl. az utas WC épület is, melyről tudjuk, hogy 1944-ben átépítették. Az épületek a nyomvonal keleti oldalán állnak. Kadarkút volt egyébként a vonal legnagyobb állomása és települése is (2006 óta már város).
Érdekes belegondolni, hogy milyen lehetett az, mikor ezek az épületek, ezek az állomások ezeknek a somogyi településeknek a közösségi közlekedés kapuját jelentették. Mikor a mai földutak, füves vagy éppen gazos területek helyén napi 5 pár személyvonat suhant el. Mikor televolt a raktár és a rámpa, s 40 km/h-val döcögő MD-szerelvények koptatták 70-80 éves síneket… Akárhogyis, ezek az állomások nagyban meghatározták a vidék XX. századi életét.
Érdekes, hogy bár a kadarkúti állomás mögött nincsen semmiféle buszmegálló, mégis ott állt egy Ikarus-busz. Állítólag szokás itt, az egykori állomás mögött tárolni őket. Az ablakába kihelyezett tábla épp az akkor bejárt vasútvonal volános megfelelője volt… Kaposvár – Lad – Barcs
Dávidházi Bálint
