A Somogyszob-Barcs normál nyomközű helyiérdekű vasútvonal 1890-től szolgálta a mellette fekvő somogyi településeket. Az 1960-as években a Nagyatád környéki erdők kitermelt faanyagának szállítása miatt felmerült az igény egy új kisvasút megépítésére. Erre 1970-71-ben sor is került.
A MÁV csatlakozó állomása Simongát megálló-rakodóhely volt, mely egyben a kisvasút kezdőpontja is lett. A 760 mm-es nyomtávval rendelkező vonal tehát innen indult ki, több vágányos kisvasúti állomás üzemelt itt egykor. Ezek a vágányok természetesen párhuzamosak voltak a MÁV vonallal, illetve egy kis- és nagyvasút közti átrakó-szerű sínpárral is találkozhattunk. A vonal nagyrészt a rinyaszentkirályi földút mentén tartott déli, illetve nyugati irányba, végállomása a Pollai erdő volt. A vontatást C50-es mozdonyokkal oldották meg, az egyébként menetrendszerűen is üzemelő személyszállítás azonban csak a személyzetre és az erdészet munkatársaira korlátozódott (az eredeti célok közt Rinyaszentkirály zsáktelepülés lakosainak szállítása is szerepelt). 1977-ben azonban a Csanádi-féle közlekedéspolitikai koncepció a csatlakozó (akkor 58-as számú) Somogyszob-Barcs MÁV vonalat is elérte.
A vonal nem teljes egészében szűnt meg, a Somogyszobtól Nagyatádig tartó 9 km-es szakasz ugyanis a város kiszolgálása végett megmaradt. Nem úgy a 39 km hosszú déli Nagyatád-Barcs szakasz, ahol Simongát megálló-rakodóhely és a Simongát-Pollai erdő kisvasút is volt. (Simongát mrh. a ma is üzemelő nagyatádi állomástól vasúton 3-4 km-re volt.) Ehhez a bezáráshoz köthető tehát a keskeny nyomközű vasút megszűnése is, melyet végülis 1979-ben zártak be, s így az ország legrövidebb életű kisvasútja lett. Az egykori simongáti ÁEV és MÁV állomások mellett ma a fatelep még működik.
A kisvasút történelméről sokat tudtunk meg a KBK Füzetek ide vonatkozó, Marton Zsolt által szerkesztett részéből, melyet lentebb Önök is láthatnak, s további érdekes részleteket tudhatnak meg belőle. Köszönet Moór Attilának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta őket! A második lapon található térkép nagyon hasznos a helyszín helyes elképzelése szempontjából.
Még egy dolog van, amiért Simongát érdekes helyszín lehet az elveszett vágányok és vasútvonalak kedvelőinek. Korábban ugyanis itt végződött a 600 mm-es nyomtávú halgazdasági vasút, amely vágányátszeléssel keresztezte a pollai erdei 760 mm-es nyomközű vonalat. A halgazdasági vasút meglévő maradványai László-telepen (egy közeli puszta) és a göröndi halastavak mellett találhatóak, a simongáti MÁV mrh.-hez vezető szakasza korábban szűnt meg. A halvasút ennél is korábban kiterjedtebb volt a környéken, mint gondolnánk, ahogy a Moór Attila által rendelkezésünkre bocsátott hatvanas évekbeli térképen is látható (a pollai erdei vonal még nem volt meg). A nagyvasúti állomáson ez a vonal egy visszafordító kanyarkombináció révén a Pollai erdő felé vezetővel ellentétes irányból érkezett. A vonalak pontos elhelyezkedése ezen az 1971-ből származó térképen és a következő, a mai állapotokat ábrázoló sematikus ábrán látható.
Kíváncsiak voltunk, hogy mi maradt mára ezekből a vonalakból, így útra keltünk. Az egykori MÁV vonal és a László-telep, Görönd irányába vezető út találkozásánál kezdtük a bejárást, ahol az átjáróban még beaszfaltozva megvannak a sínek. A fák előtt ma is ott pihen a 275 161-es pályaszámú egykori kaposvári gőzös, de rettenetes állapotban van. Egyre jobban rozsdásodik a vas, lelopták a kazánfedelet, a természet pedig kezdi birtokába venni a mozdonyt.
A harminc éve megszűnt Simongát megálló-rakodóhely felé, a bezárt normál nyomközű vonal Barcs felé tartó szakaszán indultunk el. Itt bevágásban haladt a vasút, a töltésoldal szeméttel van tele. Szerencsénk volt az időjárással, egy kiadós eső után lehetetlen lett volna ezen a földes úton haladni. Korábban, néhány éve egy keményebb, köves réteg volt felül, ám mikor földkábelt fektettek ezen a szakaszon, jól feltúrták a talajt. Ahogy haladtunk Simongát felé, egy régen útátjáróként funkcionáló kereszteződésre lettünk figyelmesek, a rinyaszentkirályi út elágazására. Itt jobbra, déli irányba lekanyarodva juthatunk az út nevét adó községbe és a Pollai erdőhöz is, az út mellett haladt a kisvasúti nyomvonal. Ide azonban csak visszafelé tértünk be, előbb a kisvasúti végállomás és a MÁV megálló-rakodóhely volt a cél. Az állomás első jelei a meglévő távíróoszlopok voltak.
Ahogy haladtunk tovább, észrevettük a velünk párhuzamosan futó egykori rámpa betonjait. A rámpa oldalában téglákat véltünk felfedezni, a betonok leborulva hevertek a földön a téglfalnak támaszkodva. Egyik ilyen mellett kisvasúti sínszál hevert.
Felmentünk a magaslatra, ahol újabb nyomok kerültek a szemünk elé. Itt zajlott egykor a rakodás, párhuzamosan a nagyvasúti I., azaz rakodóvágánnyal kisvasúti rakodóvágány is volt. Amolyan átrakóként működhetett ez a hely a normál és keskeny nyomtáv vagonjai közt, amit az itt lévő gaztengerben álló, ma már funkció és égő nélküli lámpák is alátámasztanak. Megpillantottunk egy kisvasúti betonaljat, melyen még rajta van az alátét és a síncsavar, majd rögtön szemünkbe ötlött egy rakás mellette lévő hasonló alj.
Belül még működik a fatelep, melyet tőlünk s az elhagyott lámpáktól és rámpától dupla kerítés választ el. Traktorzaj hallatszik, távolabbról emberi hangokat lehetett hallani, de nem figyelt fel senki az ottlétünkre. A kerítésen belüli területen a szélső, hozzánk közel eső rakodó és kocsitárolón kívül több vágány volt, illetve itt volt a mozdonyszín, ahogy a korábban bemutatott KBK Füzetlapon lévő térképről is leolvasható. Talán most is akadnak bent sínek, ahogy a lapon olvasható, egy épületen belül még használták őket a faanyag mozgatására.
A két kerítés között, egy árokszerű mélyedésben a gazok közt még megtalálható egy múltidéző nyom, egy ittmaradt kisvasúti teherkocsi. Bár bújtatja a növényzet, az ütközőjéről könnyen felismerhető.
Lemásztunk a rakodótér magaslatáról, s továbbhaladtunk a nagyvasúti vágányok helyén. A töltés sóderes lehetett, bár rendes kövek is előfordulnak, persze harminc év távlatából már nem biztos, hogy eredeti. Közben újabb rámpadarabokkal találkoztunk.
Folytattuk az utat. Baloldalt is állnak ugyan póznák, de azok biztosan nem vasúti eredetűek. Szintén a bal oldalon egy kilométeroszlop ötlött a szemünkbe, melyen valószínűleg 12-es szám lehetett egykor.
Innen már csak pár méter az egykori MÁV felvételi épület, nekünk most a jobb oldalra esik, ha Nagyatád felől érkezünk.
Ottjártunkkor igencsak elkezdtek ugatni a helyi kutyák, de emberekkel nem találkoztunk. A felvételi épület bizonyára civil tulajdonosok kezében van, s az itt lévő állatok hozzájuk tartozhatnak. Egyéb más kisebb épületekkel és kerítéssel van körbevéve, melynél többhelyütt nagyvasúti talpfák szolgáltak tartóelemekként (egyiken még ottvolt két szög és az alátét). A vágányzattal párhuzamos, hosszú, fehér épület végében pedig áll mégegy vasúti távíróoszlop.
Innen pár méterre keresztezi a nyomvonal az újkútpusztai (aszfaltozott) bekötőutat, mely a 68-as főútvonalból indul ki. Újkútpuszta itt a közelben, jobbra, azaz a nagyvasúti nyomvonaltól délre található. A halgazdasági vasút simongáti szakasza amúgy innen, az állomásépület mögül, attól kb. nyugati irányba indult ki, s a kistelepülés bekötőútja mellé kanyarodott, ahogy a bemutatott térképeken látható. Ketté is ágazott, egyik ága a bekötőút folytatásához simulva haladt tovább, az általunk később vizsgált ága, amely a göröndi halastavak felé vette az irányt, derékszögben fordult vissza a keleti irányba. Bár szemben már csak egy-két kilométer lett volna a következő MÁV megállóhelyig, Felsőerzsébetpusztáig elmenni, itt visszafordultunk, hogy a pollai erdei kisvasút nyomvonalát is felkeressük.
A rámpánál egy kicsit újra megálltunk szétnézni. Visszanézve a nagyvasúti nyomvonalról még lefotóztuk a lámpákat. Újra felmentünk a rámpára. Észrevettük, hogy kicsit beljebb a lámpák ívesen kanyarodnak délre, talán kisvasúti vágány lehetett mellettük.
Újra fotótémává vált egy megmaradt mellékvonali távíróoszlop, majd egy rozsdás sorompóra bukkantunk az elveszett világban. Talán itt lehetett rámenni a rámpára.
A nagyvasúti nyomvonalnál magasabban fekvő rakodótér atádi végénél, ami itt inkább már a barcsi vonal bevágásának magaslataként jelenik meg, újabb betonaljakra bukkantunk a töltésoldalban és a töltés (itt már eléggé dzsungelszerű) tetején, melyek a földből álltak ki.
Egy egykor talán távíróoszlopot tartó betondarab felfedezése után tényleg itthagytuk Simongátot, visszaindultunk a rinyaszentkirályi út felé.
Ahogy Simongát felől érkeztünk, miután elértük az egykori útátjárót, balra kanyarodtunk. Többórás séta következett a szentkirályi út mentén. Az útszakasz elején egy fákkal, bokrokkal benőtt, töltésnek kinéző földmagaslat érkezett baloldalról, elképzelhető, hogy ez volt a pollai erdei kisvasút vonala, mely itt mehetett át a szentkirályi út nyugati oldalára, ahol viszonylag sokáig az út mentén haladt. Elsőre egy átlagos földútnak tűnik, ám a vasútbarát szem meglátja és megismeri az elveszett vonalra utaló jeleket. Egy átlag földúton ritka például a síncsavar és a sínalátét.
Ahogy mentünk tovább, elértünk egy olyan helyhez, amely ideálisnak tűnt arra, hogy itt keresztezte egymást a két kisvasút: a Simongát-Pollai erdő és a halgazdasági vasúthálózat. A László-telep, Görönd irányába leágazó utacska eleje ugyanis kövekkel, kavicsokkal volt tele, így feltételezhetően itt volt a vágányátszelés a 760 mm-es és a 600 mm-es nyomközű vonalak közt. Be is sétáltunk az erdőbe, de nem találkoztunk nyomokkal.
Miután kijöttünk, folytattuk az utunkat Rinyaszentkirály irányába. A munka meghozta a gyümölcsét, az egyébként nyomok nélküli földúton egy újabb kisvasúti síncsavar bukkant elő.
Innen már nem merészkedtünk el túl sokáig, csak addig a pontig, ahol pár éve még lehetett ittmaradt fa- és betonaljakat látni. Már nem volt ott egy sem, vagy leginkább ott voltak, csak az út eléggé feltöltődött, és a felső réteg alatt bújtak meg. Ásót, kapát és nagyharangot pedig nem vittünk magunkkal.
Erről a pontról visszafordultunk, s túránk kiindulópontja felé vettük az irányt. A pollai erdei kisvasút valahol errefelé elhagyta a rinyaszentkirályi utat, s bement az erdőbe, kissé nyugatabbra vezetett a vonala, s haladt egészen a végállomásáig. Az a pont, ahol elhagyta a földutat a vonal, egy megállóhely is volt egyben, Rinyaszentkirályi úti kitérő volt a neve.
Egy másik alkalommal a László-telep, Göröndpuszta felé vezető úton mentünk tovább a halgazdasági vasút nyomainak felfedezésére. Itt, az észak-dél irányban hosszan húzódó göröndi halastavak mentén egyikünk még kb. két éve is látott működő vágányokat és kicsi teherkocsikat, nagyjából Kivadárral egyvonalban (ez egy Nagyatád részét képező, amolyan kertvárosi település kicsit keletebbre). Sok talpfa van itt kupacban most is. 1995-ben, amikor a lábodi halgazdasági vasutat felszámolták, akkor még ide került a vasúti anyag (6,5 kg/fm-es sínszálak). László-telepen, ahol két-három éve az út mellett egy bekerített helyen még hatalmas kisvasúti sínkupacok és nagyobbacska, négytengelyes teherkocsik pihentek, ma is lehet útpadkaként betonaljakat látni. Itt egy idősebb, régen az erdészetnél dolgozó úr megmutatta, hogy hol érkezett be a halgazdasági vasút a bekötőúthoz, hol volt az utátjáró. Erről készült egy fotó is, mely kelet felé néz, a göröndi bekötőúttal párhuzamosan futó rinyaszentkirályi út irányába.
Írta: Dávidházi Bálint
Közreműködött: Csuka Barna, Kozma András
